Figyelem: a nyugdíjkorhatár emelését tervezheti a kormány

Dulakodás alakult ki a Karmelita felé vonuló tüntetők és a rendőrség között

Figyelem: a nyugdíjkorhatár emelését tervezheti az Orbán-kormány. Mutatjuk a részleteket.

Újra napirendre került a nyugdíjkorhatár további emelése egy reformjavaslatban, amelyet a kormány az Európai Uniónak terjesztett be.

A lépés oka az lenne, hogy a nyugdíjba vonulók száma folyamatosan emelkedik. Közben az egységes arányú nyugdíjemelések miatt egyre nő a szakadék a legszegényebb és a leggazdagabb nyugdíjasok között. Az ATV Híradójának riportjában emlékeztettek, 2022 végén már egyszer fajsúlyos dokumentumok kerültek napvilágra a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban.

A dokumentumhoz csatolt melléklet szerint a reform célja a magyar nyugdíjrendszer közép- és hosszú távú költségvetési fenntarthatóságának előmozdítása, a munkával töltött életszakasz meghosszabbításához való hozzájárulás, valamint az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasoknak folyósított nyugdíjak megfelelőségének erősítése. Akkor Tállai András pénzügyi államtitkár Komjáthi Imre kérdésére válaszolva cáfolta, hogy a nyugdíjkorhatár emelése napirenden lenne.

Ehhez képest az ATV szerint mégis a korhatár megemelését tervezheti a kormány.

A reform szerint, melyet a kormány az Európai Uniónak beígért, első lépéseként 2023 végéig készítenek egy nemzetközi tanulmányt, amely megalapozhatja a 2025-re várható jogszabály előkészítését, amely a nyugdíjrendszert módosítaná.

A kormány reformjavaslata kiemeli, hogy az intézkedések tervezésénél vizsgálni kell a nyugdíjkorhatár további emelésének lehetőségét is.

A kormány tervével kapcsolatban nemtetszését fejezte ki a Nyugdíjas Parlament elnöke.

Ez nagyon-nagyon téves, hiszen ha belegondolunk, ma az egészségben eltöltött idő a férfiak esetében 61,5, a nők esetében pedig 62,8 év. Tehát, amire a mai nyugdíjkorhatár alatt eléri az ember ezt a nyugdíjkorhatárt, már krónikus betegségekkel, rendkívül sok örökölt vagy munkahelyi panasszal küzdenek

– mondta Karácsony Mihály a Híradónak.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...