
Rég kapott ekkora pofont a Fidesz az EU-tól. Szánalmas teljesítményt nyújtott az Orbán-kormány miatt az ország.
A második negyedévben az euróövezetben nőtt, az EU-ban stagnált a GDP az előző negyedévhez viszonyítva, Magyarországon brutálisan csökkent.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára szerdán felkerült nem végleges adatok szerint a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a szezonális kiigazított GDP az euróövezetben, és nem változott az EU 27 tagállamában az előző negyedévhez viszonyítva. Az első negyedévben az euróövezetben nem változott a GDP, az EU-ban pedig 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.
Az egy évvel korábbival összevetve a második negyedévben 0,6 százalékkal nőtt a GDP az euróövezetben és 0,5 százalékkal az EU-ban. Az első negyedévben mindkét régióban 1,1 százalékos volt az éves növekedés.
Nem végleges adatok szerint a legnagyobb negyedéves növekedést, 3,3 százalékost Írországban regisztrálták a második negyedévben, Litvániában pedig 2,8 százalékost.
Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb mértékben Írországban nőtt a GDP, 2,8 százalékkal, illetve Romániában 2,7 százalékkal. A végleges adatokat szeptember 7-én ismerteti az Eurostat.
Magyarországon a második negyedévben 2,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,3 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye. Magyarországon 2020 vége óta nem érkezett ennyire gyenge GDP-adat, mint most, és olyan még soha nem fordult elő, hogy zsinórban négy negyedévben is romlást mérjenek.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!