A bajai fideszes képviselő videóján kacag a magyar internet zöme

A bajai fideszes képviselő le akarta aratni a városvezetés babérjait.

Sok mindent láttunk már az Orbán-kormány háza táján, de arra még nem volt példa, amit Kovács Csaba bajai fideszes képviselő produkált. Egy olyan videót osztott meg a közösségi oldalán, amit nem tudunk mire vélni. Nem csoda, hogy mostanra Baja városa ezen kacag.

A bajai fideszes képviselő úgy döntött, hogy nem kell neki dolgozni azért, hogy learassa a babérokat. Egy videót készített magáról, ahol fejlesztésekről számol be. A bökkenő csak az, hogy Kovács Csaba mindössze annyit tett ezekért, hogy elmondta a videóba a szöveget. Semmi köze nem volt ahhoz, hogy a 255 millió forintból megvalósuló útfelújítások megvalósulhattak Baján.

Az ellenzéki városvezetés, Nyirati Klára polgármester vezetésével érte el, pályázat útján, hogy a bajai fideszes képviselő ékeskedhessen a szóban forgó fejlesztésekkel. Noha a városvezetők nem vártak ezért köszönetet, hiszen tudják, hogy a bajai fideszes csinovnyikok azt teszik, amit a gazdájuk távolról megmond nekik, (függetlenül attól, hogy a bajaiak érdekeinek megfelel-e az adott döntés vagy sem) arra még ők sem számítottak, hogy Kovács Csaba egyszerűen kiáll a kamerák elé, és azt kamuzza, hogy ez az ő érdeme.

Íme a videó:

A bajai fideszes képviselő úgy tett, mintha köze lenne a fejlesztésekhez

A bajai fideszesek magatartása kísértetiesen hasonlít a szegedi társaik viselkedésére. Amikor egy jól működő várost kormányzatilag sem tudnak ellehetetleníteni, (pedig erre szorgosan törekedtek, kezdve az önkormányzatok adóbevételeinek megvonásától egészen az uniós források einstandolásáig) úgy tesznek, mintha bármi közük lett volna a helyi fejlesztésekhez.

Ez a példa kiválóan mutat rá arra, hogy egy ellenzéki vezetésű város is képes fejlődni, ha azt okosan és becsületesen vezetik. Nyirati Klárának nincs szüksége arra, hogy Kovács Csaba videójához hasonló tartalmakat tegyen közzé. A bajai polgármester megpályáztatta az útfelújításokat, és bármennyire akarta a kormányzat, nem tudta megfúrni azt, mert minden eleme rendben volt.

Úgy döntöttek a fideszesek, hogy inkább Kovács Csabát állítják ki madárijesztőként. Kisorsolhatták, ki tud a legjobban hazudni, és ő húzta a rövidebbet. A bajaiak átlátnak a szitán, pontosan tudják, ki képviseli őket érdemben, és ki kamuzik a kamerába. Épp ezért nevetik ki a bajai fideszes képviselőt a városi netes fórumokon. Nem lennénk most a helyében.

További cikkeinkért kattints ide! Ha főznél valami finomat a hétvégére, de nincs ötleted, hogy mit, ide kattints!

loading...