A DK időzített bombáktól tart az akkugyárakban: vizsgálatot követel

A DK vizsgálatot követel az akkugyárakban.
Kép forrása: MTI

Azonnali vizsgálatot követel a DK olyan időzített bombák után, amelyek az akkugyárak kapcsán bármikor bajt okozhatnak.

Át kell vizsgálni az összes akkumulátorgyárat, mert nem tudhatjuk, hány, a bátonyterenyeihez hasonló időzített bomba ketyeg még az országban – írja közleményében Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyék-kormánybiztos.

Egy engedéllyel nem rendelkező technológia robbant fel tavaly nyáron a bátonyterenyei akkumulátorgyárban. A berendezés használata közben ráadásul veszélyes anyagok is a levegőbe kerültek. Ezek az anyagok több ember rosszullétét eredményezték.

Az Árnyékkormány szerint át kell vizsgálni az összes akkumulátorgyárat, mert nem tudhatjuk, hány időzített bomba ketyeg még az országban. A bátonyterenyei robbanás, amelyben többen is megsérültek, már nem az első incidens az akkumulátorgyárak környékén. A Demokratikus Koalíció úgy véli, hogy ha az Orbán-kormány nem áll le az építésekkel, akkor valószínűleg nem is az utolsó.

Megengedhetetlen, hogy az áremelések és megszorítások kormánya akkugyárakkal mérgezze a magyarok otthonait azok után, hogy velük fizettette meg az orbáni inflációt és az áremeléseket. Ezért készült fel a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és átfogó szabályozással akadályozza meg, hogy több környezetpusztító, veszélyes, engedéllyel nem rendelkező akkugyár épüljön Magyarországon – zárja közleményét Kocsis-Cake Olivio.

A DK egy olyan fontos ügyre hívta fel a problémát, amely nem Hazánk környezetének szennyezéséről szól, hanem honfitársainkéról. A Fidesznek előrevalóbb a profit, mint a magyarok egészsége és élete.

További cikkeinkért kattints ide! Ha szeretnél költségkímélő, magyaros ételeket főzni velünk, iratkozz fel az EllenLábas csatornára!


loading...