Visszasírja az ország: dörgöld az orruk alá, ezt vették el tőlünk

Visszasírja az ország: ezt vették el tőlünk Orbánék.

Visszasírja az ország: a Fidesz által utált egykori miniszterelnök, aki a válság alatt csökkentette a miniszterek és a saját fizetését Bajnai Gordon volt. Előzőleg pedig a Gyurcsány-kormány hozott létre minden olyan fejlesztést és újítást, amivel közelebb kerültünk az európai színvonalhoz.

2009-ben  Bajnai Gordon a válság miatt jelentősen csökkentette a miniszterek fizetését. Ő maga egy forintot kapott. Orbán miniszterei 2-4 millió forintot keresnek, Orbán Viktor pedig majdnem 6 milliót a mostani súlyos válság idején.

Az akkori szabályok szerint a miniszteri fizetés havonta bruttó 1 296 300 forint. (Az Orbán-kormány alatt a parlamenti képviselő minisztereknek közel négymillió forintos fizetése van.)

  • Továbbá az állami vezetők nem válthatták meg pénzben ki nem vett szabadságukat, ha pozíciójuk megszűnésétől kezdve harminc napon belül ismét állami vezetők lesznek.
  • A jubileumi jutalmakat is eltörölték a miniszterek, államtitkárok között.
  • A felére csökkentették az állami vezetők külföldi napidíját is.

A kormányfő egy évre egy forintért vállalta a miniszterelnökséget. A vagyonnyilatkozatában is feltüntetett 1 436 200 forintos miniszterelnöki fizetését nem veszi fel, azt minden hónapban – először júniusban – visszautalja az államkincstárnak.

Egy miniszterelnök volt, aki hasonlóképp járt el, ő pedig nem más, mint Gyurcsány Ferenc. Miniszterelnökké választása után kormányfői tiszteletdíját karitatív célokra fordította.

Orbánék folyamatosan emelik a fizetéseiket, visszasírja az ország a Gyurcsány-kormány intézkedéseit

  • Kövér László házelnöki fizetése márciustól a tavalyi bruttó 3 554 280 forintról bruttó 4 178 056 forintra emelkedett.
  • Novák Katalin tavalyi 3 909 708 bruttója idén 4 595 861 forintra nőtt.
  • Orbán Viktor járt a legjobban. A miniszterelnök fizetése tavaly óta a házelnökéhez van kötve. De Orbán megkapja még e mellé a parlamenti képviselők alapilletményét is.

Orbánnak tavaly 4 870 680 volt tavaly a bruttója, idén már 5 725 484 lesz.

Visszasírja az ország az előző miniszterelnököket.

De ez még mindig semmi: a képviselők az alapilletményük mellett könnyedén feljebb tudnák tornázni a keresetüket mindenféle pótlékkal. Jár külön pénz a bizottsági tagságért, ha valaki frakcióvezető vagy frakcióvezető-helyettes, tagja a Házvezetésnek. Jár lakhatási támogatás, benzinpénz, alkalmazott költségtérítés, és volt választókerületi pótlék is.

Orbán Viktor példát vehetne Gyurcsány Ferencről vagy Bajnai Gordonról:

azonnal csökkentse a saját és fideszes barátai fizetését, amíg nem tudnak egy olyan országot működtetni, ahol tisztességesen meg tudnak élni az állampolgárok!

A Gyurcsány-kormány idején:

  • erősebb volt a forint
  • nem vitte el a fizetést/nyugdíjat az infláció
  • kisebb volt a hiány és az államadósság
  • nem menekült el 500 ezer magyar
  • nem küldték haza a meg nem gyógyult betegeket a kórházból
  • bevezették a babakötvényt, emelték a családi pótlékot
  • épített a kormány több száz kilométer autópályát, több hidat
  • felújítottak több száz óvodát és iskolát

Visszasírja az ország a Gyurcsány-kormány intézkedéseit, és a pokolra kívánja a kapzsi Orbán inflációs kormányzását.


További cikkeinkért kattints ide! Ha szeretnél költségkímélő, magyaros ételeket főzni, keresd fel az EllenLábast, Magyarország legizgalmasabb főzős csatornáját!

loading...