Pécsi vásár: „ha ez a Facebookra fölkerül, fejed szétrúgom” – rendőrök mentették ki tudósítónkat

A pécsi vásár állatkereskedői megfenyegették a tudósítónkat. Rendőrt kellett hívnia.
fotó: ellenszel.hu

A pécsi vásár állatpiacán jártunk, ahol több árus embertelen körülmények között árusítja kutyáit. Néhány perc elteltével már hangosan fenyegettek minket a kereskedők, akik tudósítónk után jöttek.

A riportunkat szerettük volna úgy elkészíteni, hogy ott a kényes képsorok közvetítése miatt ne kerüljünk konfliktusba a szaporítókkal. Épp ezért úgy döntöttünk, hogy a legbiztonságosabb forma az élő videó. Így ugyanis nem kényszeríthetnek minket a videó törlésére, mivel azt már látták a nézőink. Az élő videó az ilyen helyzetekre kiváló eszköz, tehetetlenek ellene.

Embertelen körülmények a pécsi vásár területén.

Ahogy próbáltuk elhagyni az állatvásárt, rögtön megjelent két kutyaárus, akik fenyegetni kezdtek minket. „Ha a Facebookra fölkerül, a fejed szétrúgom, köcsög gyerek” – szólt az első fenyegetés egy úrtól. „Fogom, beléd rúgok” – erősítette meg szándékát. A videón látható, ahogy kezdetben irányt vált, majd mégis úgy dönt, hogy követ. Időközben egy másikuk is tudósítónk után eredt, aki a felvételek törlését követelte. Ekkor értesítettük a rendőröket.

A pécsi vásár kutyapiacának videója és a fenyegetés a rendőrök hívásáig itt látható:

Ezt követően sem voltak hajlandók elengedni az Ellenszél riporterét az állatárusok, megvárták a rendőrök kiérkezését, majd eliszkoltak.

Három rendőr érkezett a helyszínre, akik korrekten jártak el, biztosították tudósítónk számára, hogy elhagyja biztonságosan a helyszínt. Sajnos csak becsületsértés miatt tudtunk volna feljelentést tenni, mivel fizikai erőszak nem történt, az állatkínzás gyanúját pedig az elmondottak alapján fel sem vetették a járőrök.

A legtöbb kutya ilyen kis ketrecben alszik.
A legtöbb kutya ilyen kis (vagy ennél is kisebb ketrecben alszik.)

Mivel a távolban kocsik között cirkáltak telefonálva a fenyegetőző állatkereskedők, nem kockáztattunk, hogy esetleg kövessenek minket a feljelentés után, így elhagytuk a helyszínt.

A pécsi vásár réme. A szaporító "úr."
A pécsi vásár nagylegénye, aki biztosan a törvényeknek megfelelően árul kutyákat.

Az ügyben megkeressük a pécsi vásár fenntartóját, valamint a rendőrség sajtóosztályát az állatok tartásának körülményeiről a piacon, és újabb cikkel jelentkezünk. Aki ugyanis sárgarépát árul, és levideózzuk a standját, annak reklámot csinálunk, és megköszöni. Aki viszont tudja, hogy esetlegesen bűncselekményt követ el az állatok kínzásával, az fenyegetőzik.

További cikkeinkért kattints ide!

loading...