Péntektől két és félszer annyiért lehet tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején

DK: Már a lakossági folyószámlákon lévő pénzekre áhítozik a kormány, ez a vörös vonal

Péntektől két és félszer annyiért lehet tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején.

Súlyos gazdasági katasztrófa elé néz Magyarország, ha a kormány nem hagy fel azonnal az olyan megszorításokkal, mint a benzináremelés – mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az Árnyékkormány energia- és rezsiügyi árnyékminisztere kifejtette: „folytatódnak az Orbán-kormány megszorításai és áremelései”, péntektől 627 forint lesz a benzin és 628 forint a gázolaj literenkénti ára.

Közölte: 2009 első negyedévében, még a Gyurcsány-kormány idején, 247 forintba került egy liter benzin és 250 forintba a gázolaj. Ez azt jelenti, hogy „péntektől két és félszer annyiért fogunk tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején” – jelentette ki.

Hangsúlyozta: súlyos gazdasági katasztrófa elé néz Magyarország, ha a kormány nem hagy fel azonnal az olyan megszorításokkal, mint a benzináremelés. Az elmúlt hónapok különadói, megszorításai és az infláció miatt bekövetkezett Európa-rekorder élelmiszerdrágulás után mára nyilvánvaló, hogy „a megszorítások és az áremelések politikája” elbukott – fogalmazott.

Varju László kiemelte: nem az árakat, hanem a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, erre készül „a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány a kormányváltás után”. „Nem elvenni kell az emberektől, hanem adni nekik”, ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák a magyar gazdaságot – mondta. Hozzátette: ehhez azonban „ennek a kormánynak mennie kell”.

Kitért arra is, Varga Mihály pénzügyminiszter 2008-ban úgy fogalmazott, hogy az üzemanyagárak féken tartása azért különösen fontos, mert a benzin és a gázolaj árának emelkedése miatt más termékek is drágulnak, az infláció pedig tovább növekszik.

A DK politikusa szerint ezért a kormány célja világos: újabb áremeléseket akarnak látni a boltokban, hogy „még több pénzt vehessenek ki a családok zsebéből”.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...