Megjelent a tervezet: átvariálná az iskolai szüneteket a kormány

Megjelent a tervezet: így variálnál át az iskolai szüneteket a kormány

Megjelent a tervezet: átvariálná az iskolai szüneteket a kormány.

A Belügyminisztérium rendelettervezete alapján hosszabb lehet a következő tanévben a téli és a tavaszi szünet, miközben a nyári hossza egy héttel csökkenhet – írja a Telex.

A terv szerint ekkor lennének a tanítási szünetek:

  • Őszi szünet: október 28. – november 5.
  • Téli szünet: december 21. – január 7.
  • Tavaszi szünet: március 29. – április 7.
  • Nyári szünet: június 22. – szeptember 1.

A 2022/23-as tanévben a megemelkedő rezsiköltségek miatt lett hosszabb a téli szünet. A minisztérium a következő tanévre is ezzel a megoldással számol. Újdonság viszont a tavaszi szünet meghosszabbítása és a nyári szünet hosszának egy héttel történő rövidítése.

A rendelettervezetet augusztus 6-ig lehet véleményezni, a tanév végső menetrendje majd azután alakul ki.

Egy ideje beszélnek róla

A nyári szünet hosszának megváltoztatása nem először vetődik fel. Vannak érvek a rövidebb szünet mellett és ellen is, egy valós szakmai vita a témában egyáltalán nem lenne felesleges. Utoljára 2018-ban volt szó arról, hogy meghosszabbítanák a tanévet és kötelező táborokat szerveznének az utolsós két hétre.

Európában egyébként a legtöbb országban szeptember első hetében kezdik és júniusban fejezik be a tanévet, ahogy nálunk. De van néhány északi ország, ahol már május végén befejeződik a tanév, de olyan is, ahol már augusztusban elkezdődik, és néhány déli országban pedig csak szeptember végén kell a padba ülni a diákoknak.

Pokorni Zoltán azzal érvelt a szünet rövidítése mellett, hogy a hosszú nyári szünet számos család számára megoldhatatlan feladatot jelent, mert nehezen tudják biztosítani a gondoskodást a gyerekről:

„Ez az időszak nagyon sok, különösen a hátrányos helyzetű, szegényebb gyerekek esetében, akiknek a szülők nem tudnak programot biztosítani, ez nevelési szempontból holttér”.

A tanév békén hagyása mellett érvelők viszont azt mondják, hogy „a gyerek szellemi éréséhez, fejlődéséhez, személyiségének kibontakozásához szükség van az egybefüggő, viszonylag hosszú szünidőre”, és a pedagógusoknak is fontos a hosszú vakáció. Az sem utolsó szempont, hogy a nagy meleg miatt az iskola „mind a diák, mind a tanár számára már május végén, június elején is kínszenvedés”.

Nemzetközi kutatások kimutatták, hogy a hosszú nyári szünet jelentősen növeli a különbséget a rossz, illetve jó családi háttérrel rendelkező gyerekek teljesítménye között. Minél hosszabb a szünet, az esélyegyenlőtlenség annál nagyobb mértékű.

A tanévhosszabbítási ötleteket a pedagógusok és a szülők is rendre kategorikusan elutasítják.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...