
Megérkezett a viharok második hulláma, erre készüljön. A hajnali, reggeli heves viharok után megérkezett a második hullám, emiatt az ország déli felére piros figyelmeztetést adott ki az OMSZ.
100 km/óra feletti szélre, felhőszakadásra, szignifikán jégre ismét számítani lehet. Szlovéniában teniszlabda nagyságú jég esett. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna vármegye is piros figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
HEVES ZIVATAROK, ZIVATARRENDSZER
A legvalószínűbb forgatókönyvek szerint ma a délutáni órákban nyugat, délnyugat felől heves zivatarok érkeznek. A leghevesebb zivatarok várhatóan rendszerbe szerveződve vonulhatnak majd a déli megyékben keleti irányba. Késő estére északnyugat felől már nagyobb területen stabilizálódhat a légkör. Péntek hajnalban a zivatarok kelet felé elhagyják az országot.
A legintenzívebb cellák környezetében nagyméretű jég (néhol >5 cm átmérőjű), szélvihar (80-100 km/h, helyenként >100-110 km/h), illetve felhőszakadás (~20-40, néhol >50 mm-t meghaladó csapadékmennyiség) is lehetséges.
A helyzet jelentős bizonytalansággal terhelt, előfordulhat, hogy a hevesebb zivatarok a határtól délre vonulnak el, írja az OMSZ.
Nem csak az Országos Meteorológiai Szolgálat, hanem az Európai Viharjelző Szolgálat (ESTOFEX) is a legmagasabb figyelmeztetést adta ki Magyarország déli részére. Az ESTOFEX a zivatarokat kísérő heves szélvihar és jégeső miatt adta ki a legmagasabb fokozatot a déli országrészre.
Egy érkező hidegfront mentén, illetve közvetlen előterében több hullámban érik el zivatarrendszerek az országot. Heves zivatarokra is számítani kell felhőszakadás, jégeső, erősen viharos, károkozó széllökések kíséretében! Estétől, késő estétől kezdhet el északnyugaton egyre nagyobb területen stabilizálódni a légkör. Aki útnak indulna, mindenképpen nézzen rá a legfrissebb veszélyjelzésre – továbbra is előfordulhatnak piros riasztási fokozatnak megfelelő zivatarok, figyelmeztet az OMSZ.
Egyébként a fátyolfelhők és az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett az ország nagy részén azért sok (általában szűrt) napsütésre számíthatunk. A csúcshőmérséklet többnyire 25 és 31 fok között alakul, de a nyugati, északnyugati határvidéken kevés helyen ennél hűvösebb, a Dél-Alföld déli határhoz közelebb eső részein viszont több fokkal melegebb valószínű.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!