
Az orbáni korrupció és a jogállamisági problémák miatt továbbra sem kapjuk meg a befagyasztott uniós pénzeket. Kemény üzenetet kapott Magyarország az EU-tól.
Az Európai Bizottság kész fellépni, ha egy tagállam nem követi a jogállamisági jelentés ajánlásait. Számos eszköz áll rendelkezésére azok megvalósítására – jelentette ki Didier Reynders uniós igazságügyi biztos Strasbourgban.
Reynders a Bizottság múlt héten bemutatott jogállamisági jelentéséről tartott EP-vitán azt mondta, hatékony az uniós bizottság és a tagállamok közötti párbeszéd, ugyanakkor „nem minden esetben elegendő”.
Az uniós biztos szavai szerint,
amennyiben nem gyümölcsözőek egy tagországgal folytatott jogállamisági megbeszélések, a brüsszeli testület több eszközt is alkalmazhat az ajánlások érvényesítésére. A biztos a Bizottság rendelkezésére álló eszközök között különböző jogsértési és költségvetési eljárásokat, a feltételességi mechanizmus biztosította eljárás megindítását említette abban az esetben, ha a jogállamisági jelentésben található ajánlásokat egy tagállam nem vezeti be.
Közölte: a jelentés megállapította, hogy a korrupció továbbra is komoly aggályt okoz. Még akkor is, ha számos tagállam hozott intézkedéseket a leküzdésére. Rendkívül szükséges a korrupció elleni hatékony fellépés – mondta.
A jelentés szerint a tagállamok többségében olyan környezet alakult ki, amely segíti és támogatja a civil társadalmat, néhány országban azonban még mindig nem létezik hivatalos keret az érdekelt felekkel való konzultációra, a civil szervezetek és emberijogvédők pedig továbbra is finanszírozási problémák és a működési területük korlátozása jelentette kihívásokkal szembesülnek.
Az Európai Bizottság elvárja a civil szervezetek számára támogató környezet kialakítását – emelte ki az uniós biztos.
Az uniós testület értékeli az ajánlások megvalósítását a jogállamiságra vonatkozó politikák terén és arra biztatja a tagállamokat, hogy kezeljék a feltárt problémákat – tette hozzá az uniós biztos.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!