Azonnal aláírta a botrányos törvényt Novák Katalin

Magyar állampolgárságokat vont vissza Novák Katalin

Azonnal aláírta a botrányos törvényt Novák Katalin és elrendelte annak kihirdetését – derül ki a köztársasági elnök közleményéből. Ezzel az EU-s pénzek kifizetését is veszélybe sodorhatta.

A sandorpalota.hu-n megjelent szöveg szerint a „sokak által joggal kifogásolt, eredetileg vitára bocsátott úgynevezett «státusztörvény-tervezet» leginkább vitatott pontjai az elfogadott jogszabályban már nem, vagy érdemi módosítással szerepelnek”. Novák Katalin szerint ez a törvény „tartalmilag már más, mint az, amely a tiltakozást kiváltotta”.

„Ezért, áttanulmányozva a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szövegét és mérlegre téve a mögötte meghúzódó törvényhozói szándékot, úgy ítélem meg, hogy az új törvény biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását, egyértelmű kereteket biztosít, és megteremti a béremelés alapját” – írja.

A köztársasági elnök szerint „versenyképes tudással rendelkező, magabiztos, stabil értékrendű fiatalokra van szüksége a jövő Magyarországának”. „Ehhez elhivatott, jól teljesítő, megbecsült pedagógusokra és minőségi nevelésre van szükség. Erről érdemes a jövőben valódi társadalmi vitát folytatni. Sok lényeges, megoldandó feladat van még: elsősorban a tanári bérek érdemi emelése és a pedagógusok megbecsültségének biztosítása igényel további lépéseket” – áll a közleményben.

Végezetül Novák Katalin kéri „a magyar politikai élet minden szereplőjétől és az uniós intézményektől, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar pedagógusok érdemi béremeléséhez szükséges források mihamarabb rendelkezésre álljanak”.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...