A rákbetegségből felgyógyultak is visszakaphatják a hajkoronájukat

Az olyan súlyos betegségekkel küzdők, mint a rákbetegek életét a kór okozta tünetek mellett a kezelések mellékhatásai is negatívan befolyásolják. A sugárkezelés és a kemoterápia ugyan felveszi a harcot a rákos sejtekkel szemben, azonban szervezetünk egyes területeire is kihatással van. 

 

Emiatt mellékhatásként többek között a haj elvesztése gyakori a páciensek körében. A fizikai gyengeség mellett lelkileg is nagy megterhelés éri a betegeket, melynek egyik oka a hajhullás, egyes esetekben az átmeneti kopaszság.

 

A gyógyulást követően van megoldás a gyönyörű hajkorona visszaállítására. Az Aesthetica Orvosi Központ lézeres stimulációval segít az egészséges, dús haj újraélesztésében. Innovatív technológiával és magas fokú szakértelemmel képesek a daganatos betegségből felgyógyulók önbizalmát erősíteni a kezelés segítségével.

 

A kemoterápia és a sugárkezelés okozta hajhullásról

 

A rákos megbetegedéssel küzdők számára általában két kezelési mód kerül alkalmazásra. Az egyik a sugárkezelés, mely során a rákos sejteket célzott módon, ionizáló sugárzással próbálják meg elpusztítani. A beavatkozás közben azonban az egészséges sejtek is károsodhatnak, így többek között a hajhagymák, mely hatására a hajhullás beindul. Nem mindenkinél azonos mértékű a haj elvesztése és más mellékhatások nagysága sem. Az egyéni érzékenység, a kezelés típusa is változóan hat ezekre a folyamatokra.

 

A kemoterápia olyan gyógyszeres kezelés, mely hasonlóan a rákos sejteket próbálja megtámadni, illetve terjedésüket gátolni. Ez a mód befolyásolja a sejtosztódást, ami szintén kihat a hajhagymák fejlődésére. Akár az egész testre kiterjedő lehet a hajhullás, beleértve a szemöldök elvesztését is.

 

A lézeres hajstimulációs kezelésről

 

Azok, akik a súlyos kórral küzdenek, nemcsak fizikailag gyengülnek le, hanem mentális állapotuk is romlik, melyhez nagyban hozzájárulhat a haj elvesztése. A betegség külső jegyeként ismert hajhullással együtt élni sokak számára nagy megpróbáltatást jelent a mindennapokban. 

 

A rákbetegségből való gyógyulást követően van azonban lehetőség visszanyerni korábbi megjelenésüket a lézeres hajstimuláció segítségével. A non-ablatív beavatkozás kíméletes módon állítja helyre a hajhagymák működését. A sejtkommunikációt javító lézerenergia gyorsítja a sejtek osztódását, és a hajhagymák regenerációját. A mikrosérüléseket okozó stimuláció hatására a haj anagén, vagyis növekedési fázisba kerül, így folyamatossá válik a hajnövekedés.

 

Vajon mindenkinek segíthet a lézeres stimuláció?

 

A lézeres hajstimulációs kezeléssorozat megkezdése előtt a páciensek kórtörténete átbeszélésre kerül a szakértővel, esztétikai tanácsadóval. Amennyiben eltelt már fél év a kemoterápiás és sugárkezelés befejezése óta, és egyéb akadály sem merül fel, akár azonnal elkezdhető a beavatkozás. 

 

A komplex kezelés a lézeres stimuláció mellett kiegészítő vizsgálatokra is lehetőséget biztosít, valamint vitaminokkal is erősíti a szervezetet.



loading...