
Amíg a 133 bátor ember egy terembe bezárva dönt a tanárok, a diákok és az iskolák sorsáról, a nyilvánosság kihagyásával, kint sem eseménytelen a helyzet. Az oktatás rossz helyzete ugyanis nem csak abból áll, hogy a tanároknak kevés a fizetésük. Katasztrófa történt egy iskolában, amit megfelelő körülmények tartásával meg lehetett volna előzni.
Knuth Barbara tanárnő számolt be arról, hogy a XI. kerületi általános iskolát „végleg elöntötte a szarlé.”
Knuth Barbara hozzátette: az iskola vonzáskörzetében viszont két gyöngyörű református templomot is felhúztak az elmúlt 10 évben. Mellékelt is egy fotót az egyikről:
A tanárnő elmondása szerint az iskolai katasztrófa nem most történt meg váratlanul. Szerinte két hete már nem tudnak inni a gyerekek, mert elzárták a vizet az intézményben. A kézmosásra egész évben nem volt lehetőségük az iskola diákjainak – írja Knuth Barbara.
A szóban forgó intézmény a Farkasréti Általános Iskola. Felhívtuk az iskola titkárságát, ahol a következő információkat kaptuk:
- A ballagás nem maradt el, de a hátsó épületet le kellett zárni, mivel a szennyvíz leengedésekor probléma történt,
- Az intézmény továbbra is nyitva, azt látogathatják a szülők és a gyermekek is.
Katasztrófa lesz a vége, vagy észbe kap a fenntartó?
Knuth Barbara bejegyzése alatt egy másik kommentelő az alábbiakat írja:
„És évek óta szarik rá a fenntartó… felháborító.
Évek óta kapják a környező házak a szennyvizet.
Évek óta időről-időre az utcán folyik.
És akkor az alsósok épületének állagromlásáról nem is beszéltünk… biztos tök normális, hogy a panelek között kilátni az udvarra az osztályteremből, hogy folyik az esővíz a terem falán…
Mindezt az igazgató, a szülők minden kérése, igyekezete ellenére.
Mert hozzányúlni sem lehet. Hiába az alapítvány, hiába tenne bele bárki önkéntes munkát. Ingyen. A gyerekeinkért.
Nem lehet hozzányúlni.
Újra és újra.
És nem és nem.”
Reméljük, az új fideszes bosszútörvény majd megoldja ennek az iskolának is az ügyét!
További cikkeinkért kattints ide! Ha unod a politikát, de főzni szeretsz, látogasd meg Magyarország legizgalmasabb főzős csatornáját, az EllenLábast!