
Novák Katalin kilép a fényre, kimutatja a foga fehérjét, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy átmegy Ratkó Annába. A köztársasági elnök egy mézes-mázas borítással ellátott alapítványt hozott létre. Van okunk aggódni.
Ismerve a kormány eddigi „családvédelmi” intézkedéseit, Novák Katalin alapítványa nem kecsegtet semmi jóval. Ahogy a kismalacos mesében a farkas csak az egyik, majd a másik lábát dugta át az ajtórésen, úgy ólálkodott be a Fidesz is a magánszféránkba. Most ajtóstul ront a hálószobánkba Novák Katalin alapítványán keresztül.
A Szegedi Törvényszék a legutóbbi információk szerint nyilvántartásba vette a Családpárti Alapítványt, amint azt a 24.hu által közölt adatok alapján tudjuk. Az alapító okirat, amelyet február 7-én kelteztek, kifejti, hogy Novák Katalin új szervezetének fő célja:
- a hagyományos családmodell védelme és népszerűsítése, valamint a családi értékek megőrzése,
- a gyermeknevelés ösztönzése és támogatása,
- az önkéntes alapon létrejött házasság mint egy nő és egy férfi közötti életközösség és élethosszig tartó szövetség népszerűsítése,
- azonban továbbá tevékenykedhet többek között a konzervatív női vezetők összefogásában, tehetségek gondozásában, külpolitikai gondolkodás támogatásában vagy Magyarország szépségeinek bemutatásában is.
A 24.hu megkereste a köztársasági elnök hivatalát, hogy milyen forrásokból finanszírozzák majd a működés költségeit. A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága válaszul közölte, hogy változatos forrásokat fognak igénybe venni, amelyek magukban foglalhatják az alapítványhoz csatlakozók vagyonának felajánlását, magánszemélyek vagy jogi személyek támogatását, valamint pályázati forrásokat is.
Tartunk tőle, hogy Novák Katalin alapítványa mindenről fog szólni, csak a családvédelemről nem
Ha abból indulunk ki, hogy a Fidesz-magyar szótárban a béke = háború, a családvédelem = női elnyomás, a házasság = kirekesztés, akkor ez az alapítvány:
- nagyon sok pénzbe fog kerülni a magyaroknak
- még a mostaninál is jobban bele fognak szólni abba, hogyan éljünk, mi számít családnak, mennyit kell szülnie egy nőnek, és kit szerethetünk szabadon.
Kétségeink ne legyenek afelől, hogy most nagyon nehéz idők jönnek a családokra!
További cikkeinkért kattints ide! Ha szeretnél hagyományos ételeket, hagyományos családmodellben főzni, akkor látogasd meg az egyik legizgalmasabb főzős csatornát, az EllenLábast!