Kiakadtak az osztrákok, mert Orbánék bűnözőket engednek szabadon

Kiakadtak az osztrákok, mert Orbánék bűnözőket engednek szabadon
Kép forrása: MTI

Az osztrák belügyminisztérium szerint a magyar kormány döntése a szervezett bűnözésnek kedvez, a szabadon engedett emberek pedig veszélyesek is lehetnek.

Gerhard Karner osztrák belügyminiszter arra utasította a tárca illetékesét, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a magyar társszervekkel, és készítse elő a szükséges ellenintézkedéseket, miután az RTL csütörtöki Híradójából kiderült:

a magyar kormány sorra bocsátja el idő előtt a börtönből a külföldi embercsempészeket.

A hvg.hu a Neue Kronen Zeitung cikkére hivatkozva azt írta: az osztrák fél szerint a magyar eljárás a szervezett bűnözés érintett tagjainak kedvez, noha „ezek az elítéltek emberéleteket veszélyeztettek és veszélyeztethetnek”.

A kormány döntése alapján sok ezren nyerik vissza így a szabadságukat. Az egyetlen feltétel az, hogy 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Ha a rendőrség azt észleli, hogy ez nem történt meg, vagy az embercsempész visszatért, akkor elfogják, és a hátralévő büntetését is le kell töltenie – közölte a magyar Belügyminisztérium az RTL Híradójával. Azt nem cáfolták, hogy rejtett kamerás felvételen valóban embercsempészek szabadon engedése látható.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón azzal indokolta a döntést, hogy túlzsúfoltak a börtönök, és Strasbourgban emiatt „próbálnak újabb pénzeket lehúzni a magyar államról”.

Jelenleg összesen 2600-an vannak börtönben embercsempészet miatt, a többségük külföldi. A magyar rabokra nem vonatkozik az engedmény, márpedig ez szerintük diszkriminatív velük szemben.

Korábban az Ellenszélen is beszámoltunk az RTL Híradó rejtette kamerás felvételeiről. „Bűncselekményt elkövető emberek szabadon mászkálnak” – rejtett kamerával vette fel a Híradó, a szabadon engedést.

A Híradó rejtett kamerával rögzítette, ahogy megérkezik a vasútállomásra a büntetés-végrehajtás kisbusza, majd 5 férfi kiszáll belőle, és szabadon elsétál. A Belügyminisztériumtól nem cáfolták a történteket, azt írták, az embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot.

Megérkezett a BV fehér kisbusza, először a BVOP munkatársai, majd öt másik férfi szállt ki táskákkal és papírokkal a kezükben. Egy rövid beszélgetés után azonban elváltak útjaik. Az öt férfi először rágyújtott, majd négyen a vasúti váróterembe mentek, ahol épp tucatnyi gyerek várakozott, aztán szétszéledtek. Ketten a város felé vették az irányt. A Híradó úgy tudja, mindannyian embercsempészek, akik egy

nemrég elfogadott kormányrendelet szerint úgynevezett reintegrációs őrizetbe kerülnek, vagyis lényegében szabadon engedik őket.

loading...