Gyerekvédelem fideszesen: saját magát kellett pofoznia a kicsinek

Gyerekvédelem Fidesz-módra: saját magát kellett pofoznia a kiskorúnak
Kép forrása: MTI

Gyerekvédelem Fidesz-módra: fegyelmi eljárást indít Bodó Barbara, a Magyar Országos Korcsolyázók Szövetség (MOKSZ) etikai és fegyelmi bizottságának elnöke Sebestyén Júlia ellen, akit több szülő is bepanaszolt a gyerekek bántalmazása miatt, írja a Telex.

A lap szerint legalább hét beadvány érkezett a szövetséghez, amiben kérik az edzőnő tevékenységének, módszereinek kivizsgálását a szülők. Galambos Rita edzőnő szerint a gyerekek fizikai bántalmazásra, evészavarra, fenyegetésre, pánikbetegségre, megfélemlítésre panaszkodtak. Azt mondta:

Saját szememmel láttam, hogy valakinek önmagát kellett pofoznia büntetésből.

A lap szerint pszichológusra is szüksége volt a gyerekeknek Sebestyén viselkedése miatt, aki a hírek szerint egy esetben klubja, az SKSE „szégyenének” nevezett egy kiskorú versenyzőt. Sebestyén a hazai műkorcsolya utolsó Európa-bajnoka. 2004-ben Budapesten nyert, négy olimpián vett részt, fair play-díjjal is kitüntették.

A lap felidézi, hogy férje Gór Csaba fideszes politikus Orbán Viktor miniszterelnököt idézte Facebook-oldalán februárban:

„Itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének.”

A sportolónő szerint szisztematikus hadjáratot vezetnek ellene. Azt mondta, hogy „a munkámat minden esetben a MOKSZ, az Európai Sport Charta és Sport Etikai Kódex szellemének megfelelően végzem, és mind emberként, mind egykori sportolóként, mind edzőként ódzkodom mindenféle fizikai és verbális erőszaktól, megalázó vagy sértő gyakorlattól”.

Ez a gyerekvédelem Fidesz-módra. Igazi konzervatív, keresztény hozzáállás. Ki tudja, mi minden lapul még a háttérben, amiről nem tudunk. Ahogy az egyházban is, itt is szőnyeg alá akarják söpörni. Hét gyermek érintett ebben az ügyben. Megálljt kell parancsolnunk a gyermekbántalmazásnak! Nem a kitalált LMBTQ-oktatókat kell kitiltani, hanem lényegi megoldást találni.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...