A kormány akciók meghirdetésére kötelezi az áruházakat

akciók meghirdetésére kötelezi
Kép forrása: Bruzák Noémi/MTI

A kormány akciók meghirdetésére kötelezi az üzleteket – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A termékeket húsz kategóriába kell majd sorolni (húsok, zöldségek stb), és az érintett kategóriák mindegyikében mindig legalább egy terméknek akciósnak kell majd lennie, az akciós termékek körének hetente változniuk kell.

Az adott akciós termékeket az akciót megelőző 30 nap átlagos áránál legalább 10 százalékkal olcsóbban kell majd árulni. És ezt hetente meg kell tenniük az áruházaknak. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékekre. Legkésőbb június 1-jén vezetik be ezt a rendszert, de a részleteket még ki kell dolgozni. Főként a nagy áruházakra fog vonatkozni az előírás, a kisebb boltokra nem.

Elhangzott más érdekes dolog is

Mitől háborúpárti a „Ruszkik, haza!” feliratú plakátkampány?, kérdezték Gulyást, aki annyit mondott, 1956-ban az ilyen kampány jól jött volna, és akkor nem háborúpárti lett volna, hanem Magyarország függetlenségét szolgálta volna.

Gulyás szerint két út van: tűzszünet, amivel megszűnik az öldöklés, de akkor befagynak a mostani határok Ukrajna és Oroszország között. Aztán van egy másik út, amin folytatódik a háború egészen addig, amíg a jogban meghatározott eredeti határok vissza nem állnak.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...