
A Bones And Raw Food, vagy röviden BARF rendkívül népszerűvé vált az utóbbi időben, amelynek leginkább az az oka, hogy ez a táplálkozási forma igazodik legjobban a kutyák evolúciós etetéséhez. Ezáltal pedig a fogak egészségének megőrzéséhez is, ami a tápot fogyasztó ebeknél már igazán korán, két éves korban problémaként jelentkezik.
A tépés, a darabolás és a rágás ugyanis olyan mozdulatok, amelyek nagyszerűen pucolják fogakat. A csontos húsok pedig gondoskodnak a megfelelő mennyiségű kalcium beviteléről, amelynek ha a száma csökken, akkor a hiányzó mennyiséget a szervezet a csontokból és a fogakból vonja el.
Ezért sem hiányozhatnak a nyersetetésből a csontos húsok. Azt azonban fontos kiemelni, hogy nem szabad túlzásba esni az adagolásukkal, mert a felnőtt kutyák esetében a magas kalciumtartalom következtében a széklet összeállhat, és akár székrekedést is okozhat.
Fontosak az arányok
Ha a BARFSHOP.hu fagyasztott hús kutyáknak szánt termékei között is kapható húsokat, csontos húsokat, illetve belsőségeket a megfelelő arányban adagolod, akkor a fentebb leírtaktól egyáltalán nem kell tartanod. Egy komplett tál esetében ez általában 40% csontos húst jelent, de ez csak irányadó érték, amelytől a kutyád méretei alapján nyugodtan eltérhetsz.
Ha például kisebb testű kutyád van, akkor neki nem igazán adhatsz olyan nagyobb csontokat, mint amilyen például a ló bordája is, mivel nem lesz képes megemészteni. Helyette inkább adj neki csirke-, nyúl- vagy fürjcsontot!
Egy nagytestű kutya viszont már képes megbirkózni egy olyan nagyobb csontos hússal is, mint amilyen például a bárányborda, vagy a marha szivacsos szerkezetű szegycsontja.
Vedd figyelembe azt is, hogy mikor kezdtétek a nyersetetést!
Ha például még csak most ismerkedtek vele, akkor mindenképpen azt javasoljuk, hogy egy kisebb állattal kezdjetek, és annak is a legpuhább csontjával, mint amilyen a porcos mellcsont.
Ahogy pedig a kutyád gyomra kezd hozzászokni a nyersetetéshez, elkezdhetsz a keményebb csontokhoz fordulni. De mindenképpen ügyelj a fokozatosságra, hogy megfelelően kitapasztalhasd a kutyád határait! Ha azt látod, hogy csontdarabkák vannak a székletében, akkor az annak a jele, hogy a gyomra azt a fajta húst már nem tolerálja.
Ha ezt a csirke példájára vetítjük le, akkor a sorrend úgy néz ki, hogy húsos csirkemellcsont, csirkeszárnyvég, csirkenyak, végül pedig a farhát illetve fej adagolható.
A kölyökkutyáknál és az ivaros, idős kanok esetében különösen fontos az óvatosság
Mivel a kölyköknek még csak tejfogaik vannak, illetve az idős kutyák megnagyobbodott prosztatája miatt könnyebben elzáródik a bél, ezért a csontos húsokkal az ő esetükben óvatosan kell bánni. Érdemes helyettük inkább a BARFSHOP.hu kínálatában is kapható darált csontos húsokat adni nekik.
Végül pedig még annyit javasolnánk, hogy a támasztó csontokat mindenképpen kerüld!
Ezek ugyanis képesek még nyersen is szilánkosan törni, amelynek következtében a nyelőcső és a bél könnyen megsérülhet. Ilyenek lehetnek például a combcsontok vagy a a szárnytő és egész szárny egyes részei.
Sok mindenre oda kell figyelni, de ha kellő rutint szereztek a kutyáddal, könnyebb lesz, a szervezete pedig egészen biztosan meg fogja hálálni, hogy úgy eteted, ahogy neki a legjobb!