
Igencsak keményeket mondott az Orbán-kormányról a DK TV legutóbbi adásában Bokros Lajos. A korábbi pénzügyminiszter a jelenlegi kabinetet a nemzeti szégyen kormányának nevezte. Aggasztónak látja a magyar pénzügyi és gazdasági helyzetet és az Orbán-kormány elszigeteltségét.
Bokros Lajos úgy látja, az ikerdeficit, vagyis a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya azt mutatja, hogy az Orbán-kormány hitelből finanszírozza az ország működését. Ráadásul ezt már magas kamatozású külföldi hitelekből teszi.
A Horn-kormány pénzügyminisztere azt mondta, azért nem jön az uniós pénz, mert Magyarország nem jogállam, és most már nem csak a pénzcsapot zárták el, de odalett az uniós országok szeretete is. Ezért omlott össze a visegrádi együttműködés.
A válság jele az elszabadult infláció, a kivándorlás, és az is, hogy befagytak a lakáshitelek. Az emberek nem mernek hitelt felvenni, mert félnek, hogy nem fogják tudni fizetni.
Bokros, aki több országban is egyetemi tanár, úgy fogalmazott, hogy Amerikában Trump már a republikánusoknak kínos, mert vele nem lehet megnyerni a következő elnökválasztást.
Az adás visszanézhető itt:
Korábbi cikkeinkért kattints ide!