A Fidesz államosította a lombikkezelést, most kevesebb gyerek születik

A Rákosi-rendszerhez hasonlította Orbánékat Kovács Tamás magyar vívólegenda. Ezrek osztják a világbajnok írását.

A Fidesz államosította a lombikkezelést, csökkent a kezelések hatékonysága.

A hvg.hu szúrta ki azt a hosszú idő után megjelent statisztikát, hogy az elmúlt öt évben hány lombikkezelést végeztek és ebből hány gyermek született. Az Országgyűlés honlapján van fent az írásbeli kérdésre adott válasz Rétvári Bencétől, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárától Oláh Lajosnak, a Demokratikus Koalíció képviselőjének.

A statisztika hiányos és számos kérdést felvet, az viszont látszik belőle, hogy csökkent a magyar lombikkezelések hatékonysága. A kormány adatai szerint a

  • 2017 és 2019 között az évente elvégzett kezelések több mint 19 százalékából született gyermek,
  • addig ez 2020-ban már csak 17,9% volt,
  • 2021-ben pedig még tovább csökkent 16,6%-ra.

A hvg.hu megjegyzi, hogy

a csökkenés éppen akkor kezdődött, amikor államosították a piacot, és ingyenessé tették a kezeléseket. A számok alapján nem valósult meg a kormány korábbi célja, az évi háromezer lombikbaba sem.

A meddőségi centrumok államosítása 2019 végén kezdődött, amikor a kormány bejelentette, hogy állami kézbe vesz hat meddőségi magánklinikát. Ingyenessé tették a szűrővizsgálatokat, a kezeléseket, illetve a hozzájuk kapcsolódó gyógyszereket. A kormány több babát szeretne látni, de ez egyelőre nem valósult meg.

loading...