A DK Árnyékkormánya helyiekkel tárgyal a Balaton megmentéséről

A DK Árnyékkormánya helyiekkel tárgyal a Balaton megmentéséről

A DK Árnyékkormánya helyiekkel tárgyal a Balaton megmentéséről.

Helyi lakók és civilek már jó ideje vívják küzdelmüket annak érdekében, hogy Balatonaliga ne néhány kiváltságos pihenőhelye legyen, hanem hogy megőrizhessék a partot a település lakóinak, és mindenkinek, aki az ország bármely pontjáról oda menne.

„Most a zöld területen akarnak parti sétányokat elzárni, emellett javában folyik a villák kiparcellázása. Mindez nem lenne lehetséges politikai hátszél nélkül. Nem történik más, csak amit megszoktunk a Fidesztől. El akarják venni az emberektől a Balatont” – írja a Facebookon Dr. Oláh Lajos.

A DK országgyűlési képviselője Dobrev Klára árnyék-miniszterelnökkel elment az aligai partra, találkoztak a helyi civilekkel.

Az egyeztetés folytatódik, a csata nem áll meg, mindenben próbáljuk segíteni a helyieket, civileket

– jelentette ki Oláh.

A tegnapi napon Bukovszki Andrással, az Aligai Fürdőegyesület elnökhelyettesével egyeztettek a DK politikusai. Átnézték az aktuális állapotot, és beszéltek a következő lépésekről. Helyi lakók és civilek már jó ideje vívják küzdelmüket annak érdekében, hogy Balatonaliga ne néhány kiváltságos pihenőhelye legyen. Szeretnék megőrizni a partot a település lakóinak, és mindenkinek, aki az ország bármely pontjáról oda menne.

Most a zöld területen akarnak parti sétányokat elzárni, emellett javában folyik a villák kiparcellázása. Oláh Lajos szerint mindez nem lenne lehetséges politikai hátszél nélkül. Nem történik más, csak amit megszoktunk a Fidesztől. El akarják venni az emberektől a Balatont.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...