
Ebből nem esznek: kiakadt a polgármester, a bilincset is vállalja.
Tavaly decemberben olyan jogszabály-módosítást fogadott el a Fidesz, amely lényegében kibővítve nyitja újra a rendszerváltást követő kárpótlási folyamatot az egyházak számára. A Semjén Zsolt által kezdeményezett, majd a Fidesz és a Jobbik által támogatott módosítás értelmében
az egyházak idén február végéig bármely állami vagy önkormányzati épületet ingyen kaphatnak meg, ha abban hitéleti, szakrális vagy köznevelési feladatot kívánnak ellátni.
Sinka Imre, Békésszentandrás nagyközség polgármestere hosszú Facebook-bejegyzést írt azt követően, hogy megkapta a Szeged-Csanádi Egyházmegye levelét. Ebben bejelentik, hogy átvennék a település iskoláját és óvodáját, illetve ezek minden felszerelését.
A polgármester azt írja, hogy
sem ő, sem a helyi képviselő-testület nem ért egyet a követeléssel, és sérelmezi, hogy bár közvagyonról van szó, a két ingatlan átruházásáról meg sem kérdezték őt.
Mint írja, mindent meg fog tenni, hogy az átadást megakadályozza, és akár a bilincset is vállalja.
Országszerte több száz ingatlan sorsa dőlhet el a fenti módon.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az iskolák és óvodák épületeinek átadásánál a korábbi egyházi kárpótlási gyakorlatot kellene követni, vagyis az épületek ellenértékét az önkormányzatoknak ki kellene fizetni valamilyen formában.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!