
Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere tegnap ünnepelte 85. születésnapját, és ezen a napon búcsúzott el, mint városvezető.
Rendkívüli testületi ülésen jelentette be a Veresegyházat csaknem 58 éve irányító Pásztor Bélakedden, hogy február 28-ával lemond polgármesteri tisztségéről, írja az MTI.
A február 27-én 85. életévét betöltő polgármester lemondólevelét a testületi ülésen Kosik József alpolgármester olvasta fel.
A települést 1965. szeptember 1-jétől tanácselnökként, majd 1990. október 12-től polgármesterként irányító Pásztor Béla, aki függetlenként tevékenykedett, a levélben a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján nyilatkozik arról, hogy a város polgármesteri tisztségéről február 28. napjával bezárólag lemond.
Veresegyház fejlődéséért végzett munkájukhoz a képviselő-testület minden tagjának további erőt és egészséget kívánok
– tette hozzá. Pásztor Béla az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nagy szeretettel hagyja el a polgármesterséget. „Olyan helyről távozom, amelyet végtelenül szerettem”, fogalmazott.
Veresegyház önkormányzatának közleménye szerint a polgármesteri tisztség betöltéséről időközi polgármester választáson, várhatóan 2023 májusában dönthetnek a település lakói. Az új polgármester megválasztásáig a főállású alpolgármester, Cserháti Ferenc látja el a polgármesteri feladatokat.
Dobrev Klára arról írt a Facebookon, hogy távozásával lezárult egy korszak. Az árnyékminiszterelnök szerint Pásztor Béla megmutatta, hogyan lehet egy közösséget alázattal, őszinte elhivatottsággal, tisztességgel szolgálni.
Talán mindenki játszott már azzal, hogy a tortán megcserélte a számgyertyát, ezzel fiatalítva vagy idősítve picit magán, vagy az ünnepelt évfordulón.
Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere tegnap ünnepelte 85. születésnapját, és ezen a napon búcsúzott el, mint városvezető. Feladatát 58 éven keresztül látta el példátlan elhivatottsággal – írja a Facebookon Rónai Sándor, a DK EP-képviselője.
Polgármester Úr, kedves Béla bácsi! Köszönet az élethosszig tartó fáradhatatlan szolgálatért, a követendő példaért, amit mutattál sokunk számára! Isten éltessen sokáig jó egészségben, megérdemelt pihenésedhez minden jót kívánok!
– írta Rónai.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!