A minimálbér-emelés hatása egy személyikölcsön-felvételre

A 2023 januárjától esedékes minimálbér-emelés hatással volt a személyi kölcsönök felvételére is. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezenkívül még a garantált bérminimum is növekedett. Hogy miként, azt az alábbiakban végigvesszük.

 

A minimálbér-emelés hatása a személyi kölcsönökre

 

A minimálbér-emelés azzal jár, hogy többen juthatnak hitelhez, és még az igényelhető hitelösszeg is nő. Minimálbérrel így már akár egy 2,5 millió forintos személyi kölcsön, garantált bérminimum igazolása esetén pedig akár 3,4 millió forint is igényelhető. Mindezeknél 4 éves futamidővel számoltunk.

 

Azonban nem ez az egyetlen tényező, amit figyelembe vesznek a pénzintézetek. A hitelkérelmek feldolgozása során az anyagi helyzetet is vizsgálják, meg kell győződjenek arról, hogy a törlesztőrészletek fizetése mellett is marad az igénylőnek elég pénze a megélhetésre. Viszont hogy ez mekkora részét jelenti a jövedelemnek, az bankonként változhat.

 

Ha biztosra akarunk menni, akkor nem a fent említett összegeket célozzuk meg egy igénylés során, hanem valamivel kevesebbet. Például 2,5 helyett csak 2 milliót. Lehet még játszani a futamidő változtatásával is, mely személyi kölcsön esetén akár 8 év is lehet.

 

A garantált bérminimum-emelés hatása a személyi kölcsönökre

 

2023-ra a garantált bérminimum is emelkedett, és az így megemelt összegre már akár 900.000 Ft-tal magasabb összeget is igényelhetünk, ami 3,4 millió forintot jelent 4 éves futamidő esetén. Az összeg tovább nőhet, ha nem 4, hanem 8 évre kötünk szerződést, de ekkor növelni kell a futamidőt.

 

Milyen feltételek vannak egy személyi kölcsön igénylésnél?

 

Meg van határozva egy minimum életkor, ami 18 év. De ez az egyes pénzintézetek esetén magasabb, akár 23 is lehet. Ez esetleg egy korban megfelelő adóstárs bevonásával “kerülhető meg”. Maximális életkor is van, melyet a futamidő végéhez kell viszonyítani. Lejáratkor 65-70 évesnél nem lehet idősebb az igénylő.

 

Magyarországi állandó, bejelentett lakcímmel kell rendelkezni, sőt valahol még a magyar állampolgárság megléte is követelmény. Szükség lesz a lakcímkártyára és a személyi igazolványra is.

 

Alkalmazottként nem állhatunk felmondás alatt, és nem fogadják el a próbaidős munkaviszonyt sem. Vállalkozók esetén jellemzően egy lezárt üzleti évet kérnek és köztartozásmentességet.

 

Vannak kizáró okok is?

 

Természetesen vannak. Pl. ha az igénylő nem cselekvőképes, vagy ha nincs személyazonosításra alkalmas magyar okmánya. De az is kizáró ok, ha az igénylő nem rendelkezik bejelentett magyar lakcímmel. Továbbá az is, ha szerepel a negatív KHR listán.

 

Így válasszunk személyi kölcsönt

 

Az első, hogy a mi saját igényeinkhez igazodjon, az elvárásainknak tökéletesen meg kell felelnie! Figyeljünk a THM-re, mely megmutatja számunkra a hitel költségeit. Ne felejtsük ki azt a tényt sem, hogy minél hosszabb a futamidő, annál nagyobbak lesznek a kölcsön költségei. És természetesen a kedvezményeket se hagyjuk ki, melyek bankváltáskor vagy egyéb termékek igénybevétele esetén járhatnak.



loading...