A nyugdíjasokat segítené az Árnyékkormány: ez jól jönne most

Dobrev Klára Árnyékkormánya kétoldalú tárgyalásokon vesz részt Londonban.
Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala.

Valódi segítséget sürget a DK. A párt azt javasolja, hogy 2022 januárjáig visszamenőleg növeljék 1,5 százalékkal a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat, valamint a nyugdíjasokat segítené a pénzfelvételi limit növelésével is.

Molnár Csaba a hétfői, árnyékkormány-infón arról beszélt, hogy az elmúlt két évben folyamatosan csökken a nyugdíjak reálértéke. 2021-ben az éves nyugdíjemelés 0,3 százalékkal maradt el a hivatalos inflációtól és tavaly tovább romlott a helyzet, mert 2022-ben a nyugdíjak reálértéke 1,2 százalékkal csökkent – jelentette ki.

Az alábbi intézkedésekkel a nyugdíjasokat segítené az Árnyékkormány:

  • A politikus kérte, hogy ezentúl az év vége helyett negyedévente hajtsanak végre nyugdíjkorrekciót.    
  • Nyomatékosította indítványukat, hogy fizessenek egyszeri százezer forintot azoknak, akik a mediánnyugdíjnál alacsonyabb járandóságot kapnak. Az egyszeri támogatás összege a magasabb nyugdíjak esetében sávosan csökkenne – tette hozzá.
  • Szintén a nyugdíjasokra való tekintettel a bankautomatából történő, havi kétszeri ingyenes pénzfelvétel összeghatárát 250 ezer forintra emelné az Árnyékkormány.    

Az akkumulátorgyárak témájára áttérve pártja nevében azt kérte, hogy azonnal állítsák le ezeket beruházásokat. A DK álláspontja szerint a jövőben minden, a környezeti elemekre jelentős hatással bíró beruházás esetén kötelezően tájékoztatni kell a lakosságot. Emellett pedig lehetővé kell tenni számukra, hogy elmondhassák a véleményüket – szögezte le.

Az EP-képviselő azt is kérte, hogy valamennyi tervezett állami beruházást vizsgáljanak felül gazdasági, munkaerőpiaci és környezeti szempontok alapján.

Az árnyék-kabinetminiszter:

a kormány elveszített mintegy 5000 milliárd forintnyi uniós forrást és jelenleg a „reményét nem látjuk”, hogy ez a pénz meg fog érkezni Magyarországra. Molnár Csaba ezért azt követelte, hogy a kabinet hozza nyilvánosságra az uniós forrásokhoz kapcsolódó, az Európai Bizottsággal egyeztetett dokumentumokat. Azt is sürgette, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank részletesen számoljon be a parlamentnek az ország külső finanszírozásának helyzetéről és a valutatartalék alakulásáról.

A politikus emellett felszólította a kabinetet, hogy tárja a nyilvánosság elé az állam külföldi hiteleihez kötődő anyagi és nem anyagi természetű kötelezettség-vállalásokat.

nyugdíjasoknak segít az Árnyékkormány
Dobrev Klára és az Árnyékkormány ülése

Az Erasmus-programról beszélve emlékeztetett, hogy a DK-frakció korábban benyújtott egy törvényjavaslatot. Ez kitiltaná az alapítványi egyetemek kuratóriumaiból és felügyelőbizottságaiból az összes politikust, állami és önkormányzati vezetőt, a politikához kötődő egyéb megbízottat, azok családtagjait, valamint a velük gazdasági érdekközösségben lévőket. Arra a felvetésre, hogy Nyugat-Európában politikusok is szerepet vállalnak egyetemi alapítványok kuratóriumaiban úgy reagált, hogy ezek a politikusok a magántulajdonosok döntése alapján vesznek részt a magánegyetemek kuratóriumaiban. Ezzel szemben az állami egyetemeken pedig nem vesznek fel pénzt ezért a munkáért.

Molnár Csaba bejelentette, hogy az árnyékkormány a közeljövőben egy konferenciasorozattal készül. Ennek keretében meg akarják mutatni, hogy mit kell tenni a kormányzáshoz kapcsolódó legfontosabb szakterületeken. Ez közel két tucat konferenciát jelent a következő néhány hónapban – közölte.

loading...