Felháborító: az ügyészség eltüntette a Schadl György széfjében talált fotókat

Behívót kapnak a magyarok.
Fotó: Ellenszel.hu

Magyarországon az ügyészség rendkívül tiszta munkát végez. Nagyon jól tudja eltakarítani a hatalomhoz közeli személyekről szóló kompromittáló dokumentumokat. Most a Schadl György páncélszekrényében talált, az (Ellenszél információi szerint két férfit és egy nőt nemi aktus közben ábrázoló) képeket semmisítette meg.

Az ügyészség megállapította, hogy nincs köze a Schadl-Völner-ügyhöz azoknak a felvételeknek, amelyeket a végrehajtói kar elnökénél tartott házkutatáskor találtak 2021 novemberében, ezért megsemmisítették azokat – írja az rtl.hu.

Az rtl.hu által megismert nyomozati iratok alapján az ügyészség végül nem tartotta indokoltnak, hogy kivizsgálja, történt-e valamilyen bűncselekmény a felvételekkel kapcsolatban.

A felvételekről a következőket írta az ügyészség még május 19-én: „A lefoglalt bűnjelekről megállapításra került, hogy azok az eljáráshoz nem kapcsolódnak, az eljárásban vizsgált bűncselekmények tekintetében bizonyító erővel nem bírnak, tárgyi bizonyító eszköznek nem minősülnek. Mindezek alapján, mivel a lefoglalásra az eljárás érdekében már nincsen szükség, ezért azok lefoglalását megszüntetem. Hozzátették: a fényképeket és a DVD-t azért semmisítették meg, mert “az eljárás során más nem jelentett be igényt” rájuk. A fényképeket iratmegsemmisítővel, a DVD-ket „fizikai alaktalanítással” semmisítették meg.

Magyarul: nem hagytak nyomokat. Tiszta munka volt, fiúk!

loading...