
Mindenféle részletezés nélkül nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítaná a kormány a komáromi ipari park bővítését. Lehet, hogy újabb akkumulátorgyár ellen kell harcolnia a magyaroknak.
Nem tudni, hogy mi épül a térségben,
de a helyiek gyanúja szerint egy újabb akkumulátorokat gyártó üzem fejlesztésére készülhetnek
– írta meg a Portfolio.
A gazdasági lap szúrta ki, hogy még január közepén került fel a Külügyminisztérium honlapjára egy újabb rendelettervezet, amely a komáromi ipari park bővítésének nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szól. A javaslat azt nem részletezi, hogy pontosan milyen üzem épülhet a területen. Mindössze felsorolja, hogy mely területeket csatolnák az ipari parkhoz.
Annyiban merül ki a kormányzati indoklása, hogy
a tervezett ipari parki bővítés, valamint az ezzel összefüggő infrastruktúra-fejlesztések eredményeként megjelenő új beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság teljesítményének, versenyképességének, piaci erejének és exportpotenciáljának növekedéséhez, ami az egész ország számára jelentős és kézzelfogható gazdaságélénkítést eredményez.
A bővítés nem új információ:
már december 28-án megjelent a rendelet a Közlönyben, amely tisztázta, hogy egy tizenöt helyrajzi számon levő, nagyjából 125 hektáros területet beruházási célterületté minősítettek.
Az akkumulátorgyár hírére petíciót indítottak
A lépésre válaszul azonnal petíciót indított az Élhetőbb Monostorért civilszervezet.
A komáromi ipari park beruházásai és bővítései rendre megkapják a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházási minősítést, amivel jelentősen csökkennek a szükséges hatósági engedélyeztetési eljárások. Magát az övezetet is így fejlesztették 2017-ben, valamint az SK On (korábban SK Battery) két akkumulátorokat gyártó üzemének építését is állami támogatásban részesítette a kormány. Most ráadásul az egyik legnagyobb ipari parkká váló terület épp az SK On meglévő cellagyártó-üzeme mellett lesz.
A Portfolionak több komáromi forrása is azt mondta:
arra számítanak, hogy a már jelenlévő akkumulátorgyártó- és járműipari beszállító cégek bővíthetik a kapacitásukat.
Sokan számítanak a már említett dél-koreai SK újabb fejlesztésére, mások pedig az Inzi Controls beruházását tartják valószínűnek. Hivatalosan egyik fél sem számolt be hasonló lépésekre.
Azért gyanakodnak a legtöbben egy új akkumulátorokat gyártó üzemre, mert még 2022-ben elindult a naponta maximum 10 ezer köbméter víz szállítására tervezett fővezeték építése, amely Tata térségéből vezetne karsztvizet Komáromban. A fejlesztés kielégíti a már meglévő helyi gyártók megnövekedett vízigényét, de szabadkapacitásokat is biztosíthat. Mindezek azonban találgatások.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!