
Az IDEA Intézet 2022. novemberi és decemberi reprezentatív közvélemény-kutatásaiban kifejezetten az ellenzéki polgármester-jelöltekre koncentrálva járt annak utána, hogy az ellenzéki szavazók a 2024-es önkormányzati választásra készülve mennyire szorgalmazzák az előválasztást.
A kéthavi összevont eredmények alapján az adatfelvétel idején a korábbi hatpárti összefogás tagjai szavazóinak, illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt híveinek relatív többsége úgy véli, hogy a polgármester-jelöltek esetében nem kell előválasztást tartani.
Majdnem felük (48 százalék) szerint az ellenzéki pártoknak és a civil szervezeteknek tárgyalás során kell megállapodniuk a jelöltek személyéről. Az előválasztást támogatók aránya 37 százalék, míg majd minden hatodik (15 százalék) válaszadó nem tudott vagy nem kívánt a kérdésben dönteni.
Összefoglalóan tehát az mondható, hogy jelenleg érdemben magasabb a közös ellenzéki polgármester-jelöltek tárgyalás útján történő kiválasztásának támogatottsága az ellenzéki szavazók körében, és viszonylag széles az előválasztás eredményességében bízók tábora is.
További híreinkért kövesse Facebook-oldalunkat, vagy keresgéljen kedvére az Ellenszél főoldalán.