Orbán Viktor is bekerült a Mónika showba: „beteges hazudozó vagyok” – ezzel a címmel adták le

beteges hazudozó Orbán

Akkor sem tudnak igazat mondani, amikor akarnak. „Beteges hazudozó vagyok” – ezzel a címmel adták le az egykori Mónika Show műsorát. Most azonban egy kicsit átalakította az internetes mémgyár aktuálisabbá: Orbán Viktort „hívta meg” a műsorba, aki pontosan illeszkedett mondanivalójával az adás tematikájába.

A beteges hazudozó vendég nem más, mint Orbán Viktor:

Noha egy internetes, átszerkesztett videóról van szó, sajnos a mondanivaló nagyon is igaz. Valljuk be, Orbán egy beteges hazudozó! Fix árat ígért a rezsire, a fenti összeállításban el is mondja az ígéretét, és még csak a szeme sem rebben.

Ugyanez történt az üzemanyagárakkal is. Hamarosan pedig az árstopos termékek kivezetésére készül a kormány. Habár azok közül nagyon sokszor fordul elő, hogy üres polcok fogadnak minket a boltokban. Az áruhiány mellett pedig az ársapka nélküli élelmiszerek brutális drágulása egyre csak növekszik. A kevés nyugdíjból eddig sem tudtak kijönni az idősek, most mi lesz velük? Hazugságok nem segítik ki őket. Valódi, érdemi támogatásra van szükségük. Ezt várják a megválasztott vezetőktől, de csak ámítást és nagyotmondást kapnak.

Lehet, hogy Orbán meg fogja ígérni azok csökkentését is, jólétet és a csillagokat az égről. Ha ez történik, jusson eszünkbe ez a videó, ahol látjuk, hogy zokszó nélkül hazudik a Vármegye-főúr!


Az Ellenszél további cikkeiért kövess minket a Facebookon is!

loading...