
Ceglédi Zoltán politikai elemző a közösségi oldalán fejtette ki a véleményét a rendőrgyilkosságról és annak politikai vetületeiről. Az Ellenszélen változtatás nélkül közöljük írását:
Ez dráma. Az a tiszteletteljes javaslatom, hogy Pintér Sándor mostantól ne játsszon se oktatási, se egészségügyi főembert, mert már az se működik, amiben régen jó volt a rendőrminiszter. Érezhetően romlik a közbiztonság, a főváros közepétől a falumig mindenhol. Keresse elő a gumibotot. Most kellene
1, minden fiszfasz hülyeség helyett a rendőrségbe belenyomni rengeteg pénzt – fizetésben, eszközben, és újranyitni mindent irodát, amit a rezsi vagy más miatt bezártak. Sőt, újakat. Innentől minden reprezentációs, szimbolikus közpénzes kiadás, műfüves focipálya ára ebből hiányzik
2, azonnal elindítani azokat a programokat, amelyek által pár éven belül érdemben több és hatékonyabban dolgozó magyar rendőr lesz
3, felülvizsgálni a hétköznapi közbiztonság megteremtését szolgáló jogi környezetet, törölni a szótárból a „sajnos nem tudunk mit csinálni” mondatot: a cikk szerint „egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akart jutni oda” – egészen biztos vagyok abban, hogy nem először volt gond ezzel a lakóval, és nem működik jól az a rendszer, amikor a halálos késelésig kell várni, hogy érdemi intézkedés történhessen. „Amíg vér nem folyik”. És fontos: ez alapvetően nem a kiérkező rendőr hibája, lám, most is próbáltak segíteni, és az egyikük életébe került. Iszonyú.
Borzasztóan sajnálom a fiatal rendőr családját, és minden kollégáját is, akik ilyen körülmények között próbálnak dolgozni. Most kellene előlépni azzal, hogy oké, a gyerekeket nem operálják át, ezt már megoldottuk, most akkor 2023 a Közbiztonság Éve lesz. Hangsúlyozom: nem értek a rendőri munkához, de abban biztos vagyok, hogy látható és érezhető jelenléttel, gócpontok felszámolásával, új eszközökkel és eljárásokkal meg lehetne állítani ezt a romlást. Tényleg basszus, álljanak már bele, még illene is a Fideszhez.”
A rendőrgyilkosságról bővebben itt olvashat.