Gyurcsány Ferenc: „sok gazember vagy éppen szerencsétlen olcsójános vett és vesz részt a rablásban”

Kép forrása: MTI

Gyurcsány Ferenc a magyar felsőoktatásban történő gaztettekről ír mai bejegyzésében:

„Bűnök bűne

Az állam egyetemeit az Orbán nevű kormányfő alapítványoknak adta, melyek vezetésébe saját embereit ültette. Pártegyetemeket csináltak, miközben a magyar politikai közösség – lásd még: köztársaság – elvesztette a magyar felsőoktatást. 

Sok gazember vagy éppen szerencsétlen olcsójános vett és vesz részt a rablásban. Meglepően sokak adták el magukat, valójában a magyar felsőoktatást. Azt a felsőoktatást, melynek első egyetemét I. Lajos király alapította Pécsett 1367-ben. 

Nem konzervatívak ezek, hanem konzekvens módon a nemzetet rabló gazemberek.

Most van némi kormányzati hőbörgés, hogy a rablás ezen gusztustalan világát nem akarja finanszírozni az Európai Unió. Dehát nem szoktuk a tolvajt még külön is megjutalmazni gaztettéért. 

Nem volt a rendszerváltás óta ennél ocsmányabb, károsabb kormány. Iszonyatos örökséget hagynak maguk után. Fafejű ilyen-olyanok meg fényes tekintettel esnek hasra e történelmi gazemberek láttán. Mert ugye állítólag tehetségesek, meg jól kormányoznak. 

Hát persze. 

Nem lesz, ki megbocsássa bűneiket. Ezeknek se, azoknak se. 

Nem csak 2023-ban.”

loading...