Indul a buli: az Integritás Hatóság az ügyészséghez fordul egy fideszes főkolompos ellen megszüntetett nyomozás miatt

Az Orbán-kormány megsemmisítené a szakszervezeteket a DK szerint.
Fotó: Ellenszel.hu

Kaptak Farkas Flórián ügyében bejelentést, meg fogják keresni az ügyészséget, és ha betekintést nyertek az iratokba, akkor tudnak továbblépni – mondta az ATV-ben Biró Ferenc, az uniós pénzeket érintő korrupció feltárására létrehozott Integritás Hatóság elnöke.

A napokban derült ki, hogy

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétévnyi nyomozás után megszüntette az eljárást az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programjának ügyében. A NAV azt közölte, hogy az ügyben nincs nyilvánosságra hozható információ, viszont a nyomozóhatóságot felügyelő Fővárosi Főügyészség elárulta, hogy a nyomozás megszűnt. A határozat ellen panasz egyelőre nem érkezett az ügyészségre.

Az ORÖ-nek elsősorban európai uniós forrásból kellett volna létrehoznia egy országos lefedettségű munkaerő-közvetítő irodahálózatot, amely folyamatos és kiszámítható munkát biztosított volna a hátrányos helyzetűeknek, elsősorban romáknak. Azonban az ORÖ autókra, használhatatlan irodákra, bútorokra és egy gellérthegyi villára költötte a kapott százmilliókat.

loading...