Ilyen egy igazi polgármester: a DK-s Dr. László Imre olyat tett, ami minden politikus előtt példa lehet

A betegek biztonsága a legfontosabb. A képen Dr. László Imre látható.

„Lemondok 3,9 millió forintos jutalmamról a nagycsaládosok és a nehezebb körülmények között élő gyermekek javára” – írja közösségi oldalán Újbuda DK-s polgármestere.

Dr. László Imre bejegyzését alább közöljük:

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a képviselő-testület határozatával jutalmat állapíthat meg a polgármesternek meghatározott időszakban végzett munkája értékelése alapján. Ennek feltétele egyebek mellett az Önkormányzat likviditási helyzetének stabilitása: ha „a 2022. évi költségvetés eddigi végrehajtása során az Önkormányzat likviditási helyzete stabil volt, likviditási zavar, kiegyenlítetlen számlák nem keletkeztek, az Önkormányzat és intézményeinek működése, a gazdálkodás folyamata zavartalan volt.”

Örömmel jelenthetem, hogy ez teljesült, köszönet ezért az Önkormányzat munkatársainak. 

Ugyanakkor úgy döntöttem, hogy amennyiben csütörtökön a Képviselő-testület elfogadja a jutalmat, úgy az erre szánt összeg kerüljön átutalásra, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ számára, ezzel is a nagycsaládosok karácsonyát, továbbá a Fogadj örökbe egy kívánságot! újbudai rendezvényt támogatva. Mindkettő keretében családok és gyerekek karácsonyát szeretnénk gazdagítani, így ebben az évben magam is közel 50 ajándékot fogadtam örökbe.

A testület csütörtökön tehát nem az én jutalmamról dönt, hanem ahhoz kérem a képviselők támogatását, hogy a karácsony mind teljesebb lehessen az újbudai gyerkőcöknek” – zárja sorait a polgármester.

loading...