
Október 27-én csütörtökön országszerte több száz iskolában több ezer pedagógus tiltakozott: van, aki sztrájkkal, van, aki polgári engedetlenséggel az Orbán-kormány oktatáspolitikája ellen és az oktatás helyzete miatt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diák Front közös sajtótájékoztatóján bejelentették:
a kormány tárgyalni akar a tanárokkal.
A Tanítanék képviseletében Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott középiskolai tanár arról beszélt, október eleje óta nem tudnak újabb pedagógus elbocsátásokról, ami szerinte a szolidaritási akcióknak, valamint azoknak a szülői és diák csoportoknak köszönhető, akik megvédik a tiltakozókat. Országszerte több száz tanár egyébként csütörtökön is polgári engedetlenség keretében tagadta meg a munkavégzést.
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja bejelentette:
a csütörtöki sztrájknapon több ezer pedagógus szüntette be a munkát időlegesen vagy egész napra, emellett a 60-ból 33 tankerületi központban, legalább 65 egyéb kiállásról tudnak.
A következő egységes sztrájknapot pedig november 18-ára jelölték ki. Elmondta azt is, sok helyen a diákok után már a szülők is arra bíztatják a tanárokat, álljanak ki magukért, tanítványaikért és vegyenek részt a sztrájkban. Közölte azt is:
szerdán levelet kaptak Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól, aki mintegy két hónap kihagyás után november 7-ére hívta meg a szakszervezetek képviselőit újabb sztrájkbizottsági egyeztetésre, ezt megelőzően, november 2-án közoktatási vitanap is lesz a parlamentben.
A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor mindezt azzal egészítette ki, hogy november 22-én, a Magyar Közoktatás Napján demokrácia órákat tartanak majd a diákoknak, november 26-ára pedig tüntetést szerveznek az Országház elé a Kossuth térre, ahol egy valódi nemzeti konzultációt szeretnének tartani az oktatásról.