
A bátor utcai harcos Orbán Viktor a népharag miatt úgy döntött, a székesfőváros helyett Zala vármegyébe menekül „ünnepelni”. Csakhogy, mint kiderült, már nem csak a budapestiek haragszanak a 12 éve hazugságokkal politizáló Orbánra, hanem az egész ország, így a zalaegerszegiek is.
„Nemzeti ünnepünkön azzal szeretnénk tisztelegni HŐSEINK előtt, hogy itt és most kiállunk, és azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább!
A oktatás elsorvad a rabiga alatt, a diákok fejét sokszor hasztalan információkkal tömik, túlterhelt tanáraink a létbizonytalanság határára sodródtak.
Mutassuk meg, hogy Zalaegerszeg a szolidaritás városa! Elég volt az uszításból, elég volt a megfélemlítésből! Az ünnep mindannyiunké, az haza mindannyiunké! Gyere és csatlakozz Te is! Tisztelet a Hősöknek! Ez egy civil rendezvény, így minden kedves résztvevőt szeretnénk megkérni, hogy pártlogókat és zászlókat – kivétel nemzeti lobogó – ne hozzanak magukkal”
– írják a szervezők az Orbán látogatásával egyidőben tartandó zalaegerszegi tüntetés Facebook-oldalán. Az esemény ugyanúgy civil szerveződésben jön létre, mint a pedagógusokért és az oktatásügyért október 14-én rekordmagas részvétellel megvalósult élőlánc.
A miniszterelnök október 23-án, személyesen érkezik Zalaegerszegre, ezért a szervezők azt remélik, meghallja a civil demonstráció felhívását, üzenetét. Ugyan a két helyszín nem érintkezik, de körülbelül 5 perc sétára zajlanak majd egymástól az események, így nagy rá az esély hogy a tiltakozók elhallatszódik egészen az átadás pontjáig, ahol Orbánnak lesz jelenése.
Orbán Viktor és a Fidesz nagyot tévedett, amikor azt gondolták, hogy vidéken mindenhol istenítik a pártot. Az igazság az, hogy az embereknek országszerte elegük van belőlük, bárhová is próbálna menekülni a miniszterelnök, mindenhol lenne valaki, aki szembesítené azzal, hogy 12 év alatt tönkretette az országot, és mostanra elég lett a hazudozásából!
A szervezők az ország minden pontjáról várják azokat, akik fel akarják emelni a hangjukat, hogy a miniszterelnök is meghallja. Találkozó: október 23. Zalaegerszeg, Európa tér-Dísz tér 17 óra