Ordibáló fideszes nyugdíjasok zavarták meg a tanársztrájkot

Fideszre
A fotó illusztráció - forrása: MTI

„Kapják a 200 ezer forintot (…), később majd 700 ezret keresnek” – ezt magyarázta a Széll Kálmán téren egy idős asszony az ott pont a béreik és a közoktatás körülménye miatt tiltakozó pedagógusoknak. A hvg.hu szerint azonban valószínűleg összekeverte a tanárokat a kukásokkal:

a kukások alkudtak ki maguknak egyszeri 200 ezer forintos rezsitámogatást, majd karácsonyra 120 ezer forintos prémiumot (bruttóban persze), a tanároknak a kormány 2025-ig tartó bérfejlesztést ígért csak be.

Az idős hölggyel beszélgető tanár hiába magyarázta, hogy ő félállásban tanít, sőt osztályfőnök is mellette, és mindezzel együtt is csupán 140 ezer forintot keres, az asszony hajthatatlan volt. Azt válaszolta:

nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy csak 140 ezer forintot keressen a vele beszélgető tanár. A pedagógus hiába akarta neki megmutatni fizetési papírjait, arra már az volt a válasz, hogy „úgysem fognak meggyőzni minket, egyelőre legyen elég”.

Amikor a pedagógus visszakérdezett neki, hogy miért nincs pénz az emelésre, „ellopták talán?”, akkor viszont felkapta a vizet:

„ne jöjjenek ezzel a hülyeséggel, hogy ellopták! Ez kommunista tempó. (…) Brüsszel tartozik nekünk, vagy sem?!”

loading...