Dr. Molnár Csaba: Orbán szavazta meg a szankciókat, nem a brüsszeli bürokraták

„Orbán szerint az Oroszország elleni szankciókról a brüsszeli bürokraták döntöttek. Meg persze a magyar baloldali EP-képviselők. Na ebből egy szó sem igaz” – írja bejegyzésében Dr. Molnár Csaba, a DK EP-képviselője.

A politikus kifejtette, hogy történt a szankciók megszavazása:

„Ilyen ügyekben ugyanis az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács dönt, ahol vagy maga Orbán, vagy valamelyik minisztere szavaz. Nincs döntési joga sem az Európai Bizottságának (az ott dolgozókat szokták fidesz-nyelven bürokratáknak nevezni), sem az Európai Parlamentnek (ahol azok a bizonyos baloldali EP-képviselők vannak).

Szóval nem döntöttek erről sem a bürokraták, sem a nép által választott EP-képviselők (például én magam) sem. Viszont Orbán igen. Kivétel nélkül mind a nyolc uniós szankciós csomagra igennel szavazott.

Mondják, hogy ha sokszor ismételgetnek el egy hazugságot, akkor az igazsággá válik. Pedig nem így van. Legfeljebb olyan hazugság lesz, amit sokan elhisznek. Talán már nem is olyan sokan” – zárja sorait Dr. Molnár Csaba.

loading...