
Kocsis Máté rövid bejegyzésben próbált beszólni Gyurcsány Ferencnek, de Vágó István visszakézből adott neki egy olyan választ, amit érdemes lenne mind Kocsisnak, mind a többi fideszesnek alaposan tanulmányozni.
„Mi lenne, Kocsis úr, ha Kövér László példát mutatna?
Pápán, a Fő tér 18. számú ház Kohn József cementárugyárosé volt. A családot Auschwitzba deportálták, de volt köztük, aki életben maradt és visszaköltözött. A kommunista hatalomátvételt követő államosítás során aztán 1952-ben a hátramaradottak végleg elveszítették a házukat, melybe egy vöröskatona költözött be, aki ezt a kegyet ugyancsak Rákosiéktól kapta. Ő volt Kövér László nagypapája – igen, megint egy nagypapa! -, aki szolgálataiért „Szocialista Hazáért Érdemrendet” is kapott… (ahogy ezt már tavaly megírtam Rákay Philipnek.
Ebben, egy zsidó család elkobzott házában nőtt fel az Országgyűlés elnöke.
De tanulmányozásra ajánlom, Fidesz-frakcióvezető úr, a Fidesz Lendvay utcai székházának sok szempontból hasonló történetét is…