Na ne! Orbán visszahozta „Magyarország történetének, legrosszabb, legtehetségtelenebb, legkártékonyabb egykori egészségügyi miniszterét”

Kép forrása: MTI

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő tette közzé Facebook-oldalán azt az információt, mely szerint Kásler Miklóst újra fontos pozícióba helyezték. Méghozzá olyan területen, ahol folytathatja romboló tevékenységét.

„Kásler Miklós back!

A 444. hu szúrta ki, hogy Orbán Viktor reaktiválta, szerintem Magyarország történetének, legrosszabb, legtehetségtelenebb, legkártékonyabb egykori egészségügyi miniszterét és éppen egy fontos terület a szakvizsgák rendszerének átdolgozására, annak tanulmányozására nevezte ki miniszterelnöki biztossá.

A minisztersége idején megismerhettük a kásleri despota és XIX. századi gondolatvilágot, ami akkor ezek szerint a jövőt is uralni fogja. Így is elég magas a végzés után külföldi munkavállalást tervező orvostanhallgatók száma, ez valószínűleg az euro/forint arányhoz hasonlóan robbanni fog.
A szomorú, hogy nemcsak az orvosokat érinti a dolog, hanem a gyógyszerészeket és pszichológusokat is.

Persze az is lehet, hogy a teljes kormányzati képesség elvesztése után mindez, ismét egy gumicsont, hiszen az egykori legalkalmatlanabb egészségügyi szakember – aki az Országos Onkológiai Intézet székéből került az egészségügyi miniszteri székbe, azután, hogy Magyarország 2015-ben rosszabb onkológiai halálozási mutatókkal rendelkezett, mint az OECD országok átlaga – most csak javaslatokat tehet. Az pedig köztudott. hogy az oktatás, ideértve a továbbképzéseket, a posztgraduális oktatást is, nem az orbáni kormányzás terepe, így a kormány szemlélete alapján ez egy parkoló pálya is lehet. A miértre, meg a gumicsont része ad választ” – írja Kunetz Zsombor.

loading...