
A DK rendkívüli bejelentése:
A Demokratikus Koalíció mai elnökségi ülésén felkérte Dobrev Klárát, hogy alakítson árnyékkormányt. A párt olyan alternatív javaslatokat fogalmaz meg, amelyeket a jelenleg is hivatalban lévő miniszterek is megtehetnének, ha tudnának kormányozni.
Gyurcsány Ferenc hosszú ideje beszél arról, hogy a DK készül. A választások óta az ellenzéki térfélen lényegében a Demokratikus Koalíció mozgásán kívül semmilyen változást nem láttunk. A DK azonban már mozgósította az országot a „szeptemberiális” rendezvényeivel, amelyek lefolyása megmutatta, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nemcsak létszámban erős, hanem szervezettségben is.
Mindezen túl most új mérföldkőhöz érkezett a DK: az árnyékkormány alakításával nemcsak kritizálni fogja Orbán rendszerét, hanem azt is megmutatja, mit kellene ahhoz másként/jobban csinálni, hogy egy erős, élhető Magyarországot teremtsünk.
A következő időszakban a figyelem egyértelműen a DK-ra szegeződik majd, akik a következetes és határozott politikájukkal lényegi alternatívát mutatnak a Fidesznek.