Orbán Viktor esetében nemigen látni, hogy az uniós tagság mérséklően hatna rá. Az elmúlt időszakban olyan rezsimet alakított ki, amely az intoleranciára, a megfélemlítésre, és a tekintélyelvűségre támaszkodik, írja a nagymúltú amerikai lap, a The Washington Post.
A cikkben emlékeztetnek arra, hogy habár egy csomó amerikai konzervatív isteníti Orbán Viktort, az Európai Parlament tegnap hatalma többséggel elítélte a választási autokrácia hibrid rendszerét, amelyet a kormányfő a vakbuzgóság, korrupció és a demokratikus normák megvetésének segítségével épít ki. A határozat a megfelelő fényben mutatta meg a magyar zsarnokot.
A negatív állásfoglalás túl sokáig váratott magára, viszont aligha zavarja Orbánt. A Bizottságnak azonban jobb eszközei vannak, hogy magára vonja a zsarnok figyelmét: meg tudja vonni a milliárdokat, amelyektől a rendszer függ. Épp most ezen dolgozik a testület. Jobb későn, mint soha.
Ahhoz képest, hogy másodosztályú erős ember egy kis, szárazföldi ország élén, ahol nagyjából annyian élnek, mint Hondurasban, Orbán a tényleges súlyánál többet nyom a latban. Habár Magyarország EU-, és NATO-tag, külön áll a többiektől, és az orosz diktátor szilárd szövetségese.
Amikor a múlt hónapban felszólalt Texasban az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia tanácskozásán, lelkes fogadtatásban részesült, pedig pár nappal korábban még arról beszélt, hogy Magyarországnak nem szabad kevert fajú országgá válnia. Emiatt lemondott egyik fő tanácsadója, aki azt mondta – joggal –, hogy a kijelentés náci dogmát idéz.
A miniszterelnök a budapesti konzervatív dzsembori után az Egyesült Államokban is beszédet tartott egy CPAC konferencián. Orbán kormánya politikájával dicsekedett, bírálta a washingtoni demokrata vezetést, és persze sorosozott egyet.
Európa azzal a felkiáltással tűrte el Orbán jogsértéseit az utóbbi jó 10 évben, hogy jobb, ha egy lator rendszer a civilizált nemzetek sátrán belül marad. Valójában az ő esetében nemigen lehet látni, hogy az uniós tagság mérséklően hatna rá. Az elmúlt időszakban olyan rezsimet alakított ki, amely az intoleranciára, a megfélemlítésre, és a tekintélyelvűségre támaszkodik – kevéssé emlékeztet Európa nagy részére.
Magát a „globalisták” ellenségének állítja be, így verte keresztül az új alkotmányt, illetve törvények sorát, amelyek a margóra tolták az ellenzéki véleményeket, a regnáló kormány javára változtattak a választási szabályokon, és a közmédiát gyakorlatilag a hatalom ellenőrzése alá helyezték. A „keresztény értékek” nevében rendszeresen támadja a nemi kisebbségeket és a migránsokat.
Habár az ország a Potemkin-demokrácia szintjére süllyedt, mostanáig sikerült megúsznia a komoly következményeket Brüsszel részéről, amelynek fontos fegyvere a pénztárca. Ám vége a játéknak, nagyon úgy tűnik. Az EU fel van háborodva, mivel éveken át Orbán barátainak és politikai szövetségeseinek zsebét vastagították a közösségi támogatások. Az Unióban ezt tapintatosan jogállami problémának nevezik, így a Bizottság most arra készül, hogy 4,6 milliárd dollárt visszatart a járványalapból, ami példátlan lépés. Továbbá elakadhat az a 22 milliárd euró is, amelyből a következő hat éves költségvetési időszakban főleg az elavult infrastruktúrát korszerűsítenék.
A kormány ígérete, miszerint korrupcióellenes hatóságot hoz létre, üres. Egy számot, egy betűt sem ismerünk a javaslatból. A pártállam tizenkét éve egyetlen tanulsággal szolgált: hogy képtelen kontrollálni saját magát.
Amint az várható volt, Orbán követeket menesztett Brüsszelbe, akik kemény, korrupcióellenes intézkedéseket helyeztek kilátásba. Ám az ilyen ígéretek a múltban már svindlinek bizonyultak, nem sokat változtatták az egyre jobban megszilárduló autokrácián. Egyes európai illetékesek azonban, minden korábbi átejtés dacára, további mozgásteret adnának Magyarországnak. Ez hiba volna. Orbán ideje lejár
– hangsúlyozza a Washington Post szerkesztőségi véleménye.