A Fidesz azt is megszavazta ma, hogy fel kell oszlatni az Európai Parlamentet

Furcsa ünnepet hirdet éppen a kormány
Kép forrása: MTI

130 igennel, 50 nemmel megszavazta a parlament azt a kormánypárti európai víziót, amiben kifejtik az unió jövőjéről szóló elképzeléseiket, és amit szerintük a magyar kormánynak képviselnie kell az uniós vitákban.

A most megszavazott vízió szerint

  • feloszlatnák a közvetlenül megválasztott Európai Parlamentet, helyette a nemzeti parlamenteknek kellene képviselőket delegálniuk;
  • vétójogot adnának a nemzeti parlamenteknek az uniós jogalkotásban;
  • bevezetnék a közös hadsereget;
  • korlátoznák a közös intézmények jogköreit;
  • elítélik az Oroszország elleni szankciókat;
  • támogatnák a nyugat-balkáni országok közeledését az EU-hoz;
  • és megtiltanák az EU-nak, hogy hitelt vegyen fel (csak Orbán vehet fel hitelt, ő is csak devizában!) .

A határozatban azt is írják, „az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy jelen határozatot a magyar Országgyűlés Európa jövőjével kapcsolatos álláspontjaként juttassa el az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökéhez, illetve az Európai Unió Tanácsa soros elnökéhez”.

Az uniós tervek nagy része ezekkel a gondolatokkal egyébként teljesen ellentétes, napirenden van ugyanis az Európai Parlament jogkörének kiterjesztése és a tagállamok vétójogának korlátozása is az Európai Tanácsban.

loading...