
Tényleg nagyot emelkedett a rezsi ára, de azért nem annyival, amennyivel Orbánék riogatnak. Pluszt pénzt akarnak bezsebelni a magyar családoktól?
A rendkívüli kormányinfón elhangzott, hogy az áram ötszörös, a gáz hatszoros árra emelkedett (az áram 6,6–szoros drágulást, a gáz 8,3-szoros drágulást mutat a rezsiár és a piaci ár között).
A Telex szerint az azonban elgondolkodtató, hogy vajon ez a szám hogyan jött ki? Vélhetően arról van szó, hogy a Fidesz a mai világpiaci (tőzsdei) energiaárakat, mind a földgáz, mind az áram esetében elosztotta a korábbiakkal, és azt mondta, hogy amennyiben 6,6-szor drágább ma az áram, mint a rezsiképletben, akkor a számla is 6,6-szor lenne nagyobb, ha pedig 8,3-szoros a drágulás a gázban, akkor a számla végösszege is 8,3-szor nagyobb.
Igen ám, de ha megnézzük a végfogyasztók által fizetett áram, vagy gáz árát, mint például az áramét az MVM Next oldalán (a gáz díjai pedig itt találhatók), akkor azt lájuk, hogy a számlában maga az energia díja csak egy kisebb részt jelent (természetesen azért, mert töredékárat fizetünk), és az áramszámla nagyobb része a rendszerhasználati díj.
Bár az áramszámlában megfizetett rendszerhasználati díjak), vagy a gázszámlában megfizetett alapdíj is biztosan emelésre szorulnak az elszállt költségek miatt, aligha ekkora mértékben. Ezek hazai cégek, hazai munkaerővel, természetesen ők is használnak energiát, de aligha nőtt ennyire az indokolt költség.
A végső számok
A mostani szabályok alapján éves szinten 2523 kWh átlagos áramfogyasztásig és 1729 köbméter átlagos gázfogyasztásig maradna a rezsiár.
A fideszes matek szerint az áram rezsiáron évente egy fogyasztónak 93 ezer forintba került, 36,9 forint/kWh volt az ár, míg piaci áron évi 609 960 forint lett volna (azaz 241,8 forint/kWh lett volna az ár). Mindjárt mutatjuk, hogy ez nem piaci ár, hanem magasabb.
A földgáz éves fogyasztása rezsiáron 189 996 forintba került volna (109,9 forint/köbméter), és 1 577 292 lenne dotálás nélkül (912,3 forint/köbméter).
A piaci árak mást mondanak
A HUPX energiatőzsdén 1 MWh áram nagyjából 350 euró, vagyis 140 ezer forint, ebből az jön ki, hogy egy kWh áram 140 forint. Azaz magasabb, mint a rezsiár (még úgyis, hogy abban már a rendszerhasználatot is kifizettük), de nagyon távol van attól a számtól, amit Gulyás Gergely mondott. Ez még akkor is igaz, ha a forgalmi adó miatt egy nettó és egy bruttó ár szerepelt a számításunkban. A miniszter által említett 240-es szint több mint másfélszerese a 140-esnek – ennyibe csak nem kerül a rendszer használata?
Ez is arra utal, hogy a politikusi matek szerint a rendszerhasználati díjat is az energia árának változásával szinkronban kellene emelni – ami elég nagy blődség.
Ha az Orbán-kormány később valóban ezeket az árakat szeretné érvényesíteni, akkor a nagy áremelkedést átélő családokra és a kisebb háztartásokra még egy indokolatlan áremelést is rázúdítana. (Miközben természetesen az átlagfogyasztásig továbbra is segít).
Végül egy érdekesség: az állam a rezsicsökkentés részleges kivezetésén nemcsak azzal spórol, hogy kevesebb lakossági fogyasztást kell dotálnia, de azzal is, hogy aki viszont piaci árat fizet, az a 6-8-szoros árral együtt 6-8-szoros forgalmi adót is fizetni fog – vagyis az állam adóbevételei is érdemben megnőnek.