Szaniszló Sándor a Karácsony-Navracsics találkozóról: Sokan vagyunk, akik nem értenek egyet ezzel a smúzolással

A DK megakadályozná, hogy újabb postákat zárjanak be
Kép forrása: Szaniszló Sándor/Facebook

A Karácsony-Navracsics találkozóról közölt hosszabb írást a Facebookon Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere. Szerinte sokan vannak, akik

azt gondolják, hogy ebben a helyzetben a Főváros első polgárának barátkozás helyett világossá kellene tenni, hogy nem fogjuk tétlenül szemlélni Budapest csődbevitelét.

A mi ügyünk az egész ország ügye is, nem támogatást kérünk, csak azt, ami jár a budapestieknek. Nem barátkozunk, nem teszünk úgy, mintha minden rendben lenne, és nem smúzolunk. Képviselünk. Pont. Erre választottak meg minket – írja Szaniszló.

A polgármester bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

„Mosolyoffenzíváról írnak sok helyen, annak keretében, hogy a főpolgármester meglátogatta a nemrég kinevezett területfejlesztési minisztert. Az elmondásuk szerint kapcsolatot teremtenek, próbálnak közös ügyeket találni, bízva abban, hogy ezek egyike-másika gyümölcsöző lehet.

De nem lesz az. A legutóbbi önkormányzati választások óta a napnál is világosabb, hogy a hatalom képtelen feldolgozni, hogy a Főváros visszatért a sokszínű értékrendhez, ahhoz a szabad, fiatalos és friss világhoz, amely jól ismert a nyugati társadalmakban és amelyhez a rendszerváltás óta eltelt időszak nagyobbik felében tartozott. A hatalomnak most csak az a fontos, hogy bukjon ez az egész, ha kell mindenestől.

Budapest a járvány időszaka alatt jórészt a kormány helyett látta el a védekezési feladatokat, miközben nap mint nap ránk öntötték az oltásellenes baloldal hamis stigmáját. Időközben 100 milliárdos veszteséget okozott a Fővárosra kivetett szolidaritási adó megemelése és az iparűzési adó lecsökkentése, a BKV támogatásának megvonása, illetve a száguldó energiaköltségek újabb 14 milliárdos számlájának Budapestre terhelése. Eddig ennyire mentünk ezzel a politikával.

Sokan vagyunk akik azt gondoljuk, hogy ebben a helyzetben a Főváros első polgárának barátkozás helyett világossá kellene tenni, hogy nem fogjuk tétlenül szemlélni Budapest csődbe vitelét. A mi ügyünk az egész ország ügye is, nem támogatást kérünk, csak azt, ami jár a budapestieknek. Nem barátkozunk, nem teszünk úgy, mintha minden rendben lenne, és nem smúzolunk. Képviselünk. Pont. Erre választottak meg minket.”

loading...