
Kövér Lászlóról sosem a béke szigete jutott eszünkbe. Sokkal inkább egy frusztrációktól fűtött, a tradíciókhoz hamisan ragaszkodó (és közben a magát konzervatívnak valló kormányhoz és annak minden lopásához hű) bajuszos földesúr képét festi. A legutóbbi nyilatkozata alapján pedig mindez lelkületében is jellemzi őt.
A Mandinernek adott nagyinterjúban Kövér László hosszan beszél gyermekkoráról. A kamaszkori sérelmek helyett ebből az anyagból egy sokkal aktuálisabb részt ragadnánk ki, mégpedig a házelnök Soros Györgyről alkotott véleményét.
„ami ma a világban »progressziónak« becézi magát, nem egy ideológiai mozgalom vagy politikai oldal. Ezek sátánisták. Minden, ami a világban valaha gonosz volt, történelmi koronként újabb és újabb formát öltve visszatér: most éppen általuk.”
Mitől is sátánista Soros György?
A Nyílt Társadalom Alapítvány a világ hetedik legvagyonosabb alapítványa. A szervezet 49 irodával 41 országban van jelen, összesen 1600 embert foglalkoztat. Az elmúlt 36 évben összesen 14 milliárd dollárt költött jótékony célokra, a magyarországi támogatások teljes összege 1984 óta 400 millió dollár.
Nem árasztaná el Európát menekültekkel
Soros hangos ellenzője az új dublini rendeletnek (Dublin III), amely kimondja, hogy egy menekült menedékjog iránti kérelmét annak az országnak kell megvizsgálnia, ahol átlépte az uniós határt, óriási terhet róva ezzel Olaszországra és a többi mediterrán országra. A válság kezdete óta hangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy
a menekültek EU-n belüli elosztása önkéntes alapon működjön, mert egyetlen tagállamot sem szabad arra kényszeríteni, hogy olyanokat fogadjon, akiket nem akar, és a menekültekre sem lehet ráerőszakolni, hogy olyan országokban telepedjenek le, ahol nem szeretnének.
Kövér László ezekben látja a „sátánizmust,” holott az ő keresztényképe jóval ördögibb bármelyik sátánistánál, kiváltképp Soros Györgynél, aki világszerte tart fenn az emberi jogok védelméért, a szegénység felszámolásáért küzdő szervezeteket.
Kövérnek sokkal „hagyományőrzőbb” az egyházak áldásos tevékenysége (lásd a katolikus pedofilcunamit, a magyar ügyek eltussolását, a harácsolást, vagy épp Böjte Csaba gyermekotthonának ügyét.)
Ha Soros György sátánista, akkor valami nagyon megfordult ebben a világban. Kövérről ugyanis nem Jézus, hanem Júdás tanításai jutnak eszünkbe…