
Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő arra kérte az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsot vezető Charles Michelt, hogy zárja ki Orbán Viktort a fontos döntéseket hozó csúcstalálkozók résztvevői közül, mivel Magyarország nem tekinthető többé demokráciának – írja a Népszava.
A politikus most a Twitteren tette közzé az elnök válaszát. A válaszlevél leszögezi: az Európai Tanács összetételét az EU-Szerződés határozza meg. Eszerint az intézményt a tagállamok állam- illetve kormányfői, a testület elnöke és az Európai Bizottság elnöke alkotja.
Az elnök szerint az Európai Tanácsnak nincs mérlegelési jogköre, hogy kit hívjon meg az üléseire. A tagállamoknak kell eldönteniük, hogy képviseltetik-e magukat, és azt is, hogy fennállnak-e olyan okok, amelyek miatt az állam- vagy a kormányfőjük nem vehet részt a csúcsszintű találkozón. Sem az Európai Tanács, sem annak elnöke nem dönthet arról, hogy a nemzeti jog alapján ki a tagállam állam- vagy kormányfői szintű képviselője, válaszolta Charles Michel a zöldpárti EP-képviselőnek.
Jogászok azonban rámutatnak, hogy az EU-szerződés igenis ad lehetőséget egy vezető kizárására a testületből:
„A nevezetes hetes cikkelyes eljárás végén például dönthetnek úgy a tagállamok, hogy az adott kormány képviselője nem vehet részt az Európai Tanács ülésein.”
Magyarország ellen 2018 óta zajlik az eljárás, aminek a végén elvehetik az ország szavazati jogát, mert már a lengyelek sem tennék tűzbe a kezüket Orbánért:
Orbán vasbetonba ütközött: bevethetik az uniós atomot, elvehetik Magyarország szavazati jogát