Az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét vezetné be a Fidesz

Kép forrása: MTI

„Bevezetjük Magyarországon az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét, amely lényegében megegyezik a német szabályokkal is. Sok bírálat éri hosszú évek-évtizedek óta a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, ezért függetlenül attól, hogy ezek megalapozottak-e vagy sem, érdemes változtatni”

– közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon.

Az átláthatóságért küzdő civil szervezetek évek óta hiába hívják fel a figyelmet arra, hogy a vagyonnyilatkozatok jelenlegi rendszere nem képes biztosítani a közhatalmat gyakorlók vagyonosodásának átláthatóságát, hiszen a képviselők bármikor átírhatják vagyonukat rokonaik nevére, és ezt bizony a nyilvánosság, azaz a hivatalos fizetést adó magyar társadalom nem tudja ellenőrizni.

Kocsis Máté azt írta, hogy a „a Magyarországgal szembeni brüsszeli kettős mérce sajnos a mindennapjaink része, ezért mindezt kivédendő az tűnik a legcélszerűbbnek, ha az EP-ben használt szabályokat szóról szóra beépítjük a magyar jogba. Ugyanezt a rendszert használják például Németországban is, így talán – legalább ezen a területen – elkerülhetők a nemzetközi viták.”

A módosítás érdekében Kocsis Máté és Simicskó István múlt éjjel javaslatot nyújtott be. Erről Kocsis azt írta, hogy a mostani javaslat az országgyűlési képviselőkre és a rájuk vonatkozó törvény alapján meghatározott vagyonnyilatkozat-tevőkre vonatkozik, de még idén megalkotják a szabályokat a többi érintettre, így pl. polgármesterekre és önkormányzati képviselőkre is.

loading...