
A Széchenyi Kártya Program legújabb termékeiről szóló sajtótájékoztatót tartottak hétfő reggel, ahol az újságírók az elszálló inflációról és a különadókról kérdezték Orbán miniszterét. A KSH szerint egy év alatt 18,6 százalékkal nőttek az árak, ami az egyik legnagyobb volt az EU-ban. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint ez nem magyar, hanem világpiaci tendencia.
A miniszter szerint az árszinteket kell megvizsgálni, nem azt, hogy egy év alatt mennyivel drágultak az élelmiszerek. „Óvatosan kell bánni az összehasonlításokkal” – mondta, hangsúlyozva, hogy tavaly például nagyon alacsony volt az élelmiszerek ára itthon, ezért is látható nagyobb emelkedés. De az is befolyásolja az árakat, hogy Magyarországnak nincsen kikötője, „de ne menjünk bele az ilyen finomságokba”.
Továbbra is azt gondoljuk, hogy nehéz a helyzet, rendkívüli állapot van, látjuk, hogy az infláció emelkedik, látjuk, hogy a növekedési kilátások romlanak, főleg a világpiackoon – mondta Nagy, hozzátéve, hogy az extraprofitadót két évre tervezik. De megjegyezte, hogy érdemes szétbontani a dolgokat: a tranzakciós illeték előtte is létezett, itt csak „inflációs igazításként” módosítottak a meglévő szabályokon.
Ami a légitársaságokat illeti, az egy extraprofitadó – emelte ki, hozzátéve, hogy ilyen típusú adót sok külföldi országban is fizetnek. Arról, hogy miért nem ugyanaz a helyzet itthon, mint külföldön, itt írtunk bővebben:
Adott esetben ez az adó fennmaradhat a következő időszakban, de itt az extraprofitadók alatt két lényeges adóról beszélünk: a bankok különadójáról és az energiacégekéről, ami a teljes csomag mintegy 80 százalékát adja”
– hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy e két nagy terhelésnek nem szabadna két éven túl is fennmaradnia.
Újabb kérdésre válaszolva a miniszter ismét hangsúlyozta, hogy az extraprofitadók két évig maradnak, de arra felhívta a figyelmet, hogy ilyen típusú adó nem extraprofitadónak nevezve régóta létezik más országokban, és mérlegelés kérdése, hogy ha nem is így hívjuk, ez a fajta adó fennmaradhat.
A Ryanairre vonatkozó fogyasztóvédelmi vizsgálatról azt mondta: egyelőre várjuk meg annak a végét, hiszen annak eredményétől függően tud a kormány dönteni a további lépésekről, például arról, hogyan tudják megakadályozni, hogy a lakosságra hárítsák az extra terhet.
Arra a kérdésre, hogy a légitársaságok az utóbbi időszakban igencsak veszteségesek voltak, így jogos-e extraprofitadónak nevezni a rájuk kivetett plusz terhet, úgy reagált: nem mindig voltak veszteségesek. Ehhez még hozzátette, hogy az utasszám alapján látható, mi történik, erős a visszatérés a 2019-es szintekhez, alapvetően ezért hívják extraprofitadónak.
De az extraprofitadó átmeneti dolog, két év után lehet máshogy is hívni és benntartani a rendszerben
– mondta el újra. Ez azon is múlik, milyen a költségvetés állapota, a légitársaságok és az idegenforgalom állapota. A mértékéről arról mondott, hogy az annyi, mint a nemzetközi szint, attól nem tértek el, pont azért, hogy versenyképességi szempontból ne legyen torzulás.
Nagy arról beszélt szót: „Higgyék el az extraprofitadó létezik, közgazdaságilag is. Tanítottam mikrót, tanítottam a Corvinuson is.
Ne kérdőjelezze meg senki, ezek a dumák, hogy a közgazdaságtan ilyet nem ismer, ez duma. Valaki nem tanulta meg rendesen a mikroökonómiát. Ez levezethető profit.
Azért ritkaság, mert ritkán fordul elő a történelemben. Ez háborús helyzetben fordul elő, amikor hiány lép elő egy gabonából adott esetben, hiány lép fel energiából az ár lényegében elszáll.”
Arra a kérdésre, hogy az utasok 3 százaléka mondta vissza az utat az extraprofitadó miatt, Nagy úgy reagált: nem tudja, hogy ez igaz-e vagy sem. „Ezzel az információval én nem rendelkezem, de azt a fajta szópárbajt, amit a Ryanair csinál, jó lenne, ha befejezné.” Nagy jelezte: nem kíván bocsánatot kérni az őt számtalanszor leidiótázó Ryanair vezetőjétől.
A reklámadóról azt mondta, hogy mindig is létezett, most január elsejétől csak aktiválódik. A miniszter szerint így a reklámadó nem egy új adó, amit bevezetnek. Minden bizonnyal arra gondolt, hogy eddig 0 százalékos volt a mértéke, amit most emeltek meg, azaz most kell először fizetni.