
A Kormány 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozata a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről.
Ennek a határozatnak a harmadik pontja a legérdekesebb és legnagyobb újdonság. Ez ugyanis úgy szól, hogy a kormány
felhívja a technológiai és ipari minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával tegyen javaslatot a visszaélések elkerülése érdekében a rezsicsökkentési szabályok olyan módosítására, amely alapján a villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztó jogosult„.
A feladatra Varga Mihály pénzügyminisztert és Palkovics László technológiai és ipari minisztert jelölte ki a kormányfő. Nekik, illetve minisztériumaiknak kell megalkotniuk az új rezsicsökkentési szabályokat július elsejéig.
A most megjelent határozatnak három lényeges eleme van:
- 1) kizárólag lakossági fogyasztók maradjanak a rezsicsökkentés rendszerében,
- 2) cél a visszaélés kiszűrése,
- és 3) a július elsejei határidő.
Az első pont miatt alapesetben nem valószínűsíthető, hogy a lakossági fogyasztók esetében differenciálásba kezdene a kormány, bár az sem kizárt, hogy – ahogy egyes energiapiaci szakértők korábban már valószínűsítették – a lakossági „nagyfogyasztókat” akarja valahogy kiszűrni az állam és valamilyen fajta visszaélésekre hivatkozva nyúl bele a rendszerbe. Egy ilyen döntéssel (a jogosultak körének szűkítésével) egyébként a kormány a rezsicsökkentés költségvetési terheit is csökkenthetné, amire nagy szüksége van a mostani költségvetési kiigazítások közepette.
A július elsejei határidőből kiindulva arra is gondolhatunk, hogy a kormány a rezsicsökkentés rendszerében lévő nem lakossági szereplők esetében készül lépni.