Döbbenet: az MSZP támogatja Orbán megszorító csomagját

Kép forrása: MTI

Megdöbbentő, de az MSZP társelnöke arról posztolt a Facebookon, hogy Orbánnak nem kellene megállnia félúton a megszorító csomaggal „ez így még kevés lesz”.

„Ideje volt már, Miniszterelnök Úr! De ne álljon meg félúton, ez így még kevés lesz!”

– írta a Facebookon Tóth Bertalan Orbán szerdai bejelentésére az extraprofit megadóztatásáról.

A kormány a bankokra, biztosítókra a „nagy” kiskereskedelmi láncokra, az energiatermelő cégekre, a távközlési szektorra, valamint a légitársaságokra extraprofit adót vet ki idén és jövőre. Tóth Bertalan szerint ez helyes, de azt javasolja Orbánnak, „Van teendő bőven, ne álljanak meg félúton!”

Tóth Bertalan szerint az extraprofit megadóztatása helyes,

„évek óta hordják ki a multicégek az alacsony bérek miatti extraprofitot, a bankok tulajdonosai a Fidesz-kormánynak köszönhetően százmilliárdokat tettek zsebre az elmúlt években, Európa egyik legalacsonyabb adókulcsával adózva. Épp itt volt az ideje hogy kivegyék a részüket a közös terhek viseléséből.”

Ám az MSZP társelnöke szerint ez még kevés. „Elvárjuk hogy a NER oligarchái se maradjanak ki az extraprofit után adóztatásból. Mészáros, Garancsi, Szíjj és a többi haszonélvező is kivehetné a részét a közös terhek viseléséből!” – tette hozzá.

Az MSZP nevében azt javasolja, hogy „a bevételből az energiaárak és a honvédelem finanszírozása mellett a szakmunkás minimálbérig csökkentsék a fizetéseket terhelő adókat, hogy ki tudják fizetni az emberek a brutálisan megdrágult élelmiszereket, az alapvető élelmiszerek áfa-kulcsát vigyék le öt százalékra, a leginkább rászorulók részére pedig vezessék be az élelmiszerkupont.”

Mi már csak annyit kérdeznénk Molnár Csaba posztjára hivatkozva, hogy mit lehet ebben akár csak részleg is támogatni?

Molnár Csaba megmutatta, mi lesz Orbán új tervéből: ettől még a fideszesek is besokallnak

loading...